A következő címkéjű bejegyzések mutatása: új blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: új blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 4., vasárnap

Harmadik évad 3. rész

Sziasztok! Huhh.. hát jó régen nem volt már új rész tudom. Két okom volt rá. Egy, alig van időm elkezdődött a suli is most már jönnek a dolgozatok dolgozatok hátán korszak szóval tanulnom kell. A másik pedig az, hogy nincs ihletem. Ha lenne is nem nagyon van időm leírni. Bocsánat, hogy ilyen későn jelenkezek. Megpróbálom utol érni magam de előre is bocsánatot kérek ha későn jön az új rész. Szerintem az őszi szünetbe megpróbálok kicsit a bloggal törődni.Viszont most hoztam egy új részt. Még egyszer bocsánat a késői részért. Jó olvasást! :)

*Lydia szemszöge*
Tegnap mikor Scott megfogta a kezem a szívem hevesebben kezdett verni, annyira megörültem. Nem tudom, hogy miért hisz csak a kezemet fogta meg és volt már ilyen de ez olyan más volt most. Meg mikor megakart csókolni izgultam. Én izgultam! Pedig én nem szoktam. Még jó, hogy akkor jött meg Emma, mert nem akartam, hogy még megcsókoljon. Vagyis akartam de ha még most kezdtünk el ismerkedni, ahogy megbeszéltük korai lett volna.
Hirtelen eszembe jutott, hogy lassan itt van Scott szülinapja. Mit vegyek neki? Már alig egy hét van addig. Ma nem tudok elmenni venni neki valamit, mert ma találkozunk. Na majd holnap. Úgyis ma érnek haza Lucyék Adammal és majd holnap elrángatom magammal vásárolni.
A mai nap is nagyon jól telt Scottal. És ma megcsókoooolt. Jó ez úgy hangzott, mintha egy 15 éves tini lennék. Kocsikázni voltunk ugye és mikor hazahozott megállt a ház előtt és még beszélgettünk kicsit. Majd mikor kiakartam szállni visszahúzott, a szemembe nézett és közeledni kezdett. Nem hajoltam el, nem adtam puszit az arcára és mentem el, hanem vártam. Már összeért az ajkunk de nem csinált semmit. Mikor biztosra ment, hogy nem fogom eltolni, megcsókolt. Ez más volt mint az eddigiek. Ez igazi volt. Egymásra mosolyogtunk majd 1-2 perc múlva elköszöntünk ő pedig elhajtott.

*Másnap*
Lucyval már itt vagyunk a plázába és járjuk a boltokat, hogy mit vegyek Scottnak.
-Héé Lydia várj, azt hiszem van egy ötletem.-állított meg a legjobb barátnőm.
-Na.-sürgettem. Ő pedig elkezdett keresgélni a telefonjába.
-Ez még Scott buliján készült mikor táncoltatok, olyan cukik vagytok rajta.-mutatta meg a telefonján lévő képet, amin mi voltunk Scottal. Scott a derekamat fogja az én kezem pedig a nyaka köré fonva. A fejem pedig a vállára hajtva. Tényleg aranyos kép. De mit csináljak vele?
-De aranyos ezt ki csinálta?-kérdeztem.-Meg mit akarsz ezzel a képpel?
-Adam csinálta és mi lenne ha vennél egy szép képkeretet és ezt beletennéd?-vázolta az ötletét.
-Ez tiszta jó ötlet. Aaa imádlak.-öleltem meg.
-Tudom.-nevetett.-Na de menjünk előhívatni a képet.
Gyorsan előhívattuk. Szerencsére nem volt senki előttünk, ezért gyorsan ment. Már csak valami képkeret kéne. Bementünk egy boltba, ahol egy csomó szép képkeret volt. Nem is tudtam választani. Végül egy olyat választottam aminek az oldalába bele van gravírozva, hogy "Love". Remélem fog neki tetszeni.
-Na meg is vagyunk.-sóhajtottam fel.-Te mit adsz neki?
-Mi Adammal közösen vesszük.-mosolygott Lucy.

-Mit vesztek?-kérdeztem kíváncsian.
-Majd meglátod.-kacsintott.
-Ne mááár, ez Scott szülinapja neki meglepi nekem elmondhatod. Naaa nem mondom el neki.-vetettem be a kiskutya szemeket.
-Nem.-mondta komolyan.
-Hát jó.-"durciztam" be.
Vajon mit vehetnek Scottnak? Na majd jövőhéten megtudom úgyis. Lucyval még elvoltunk a plázába egy kicsit. Mikor hazamentem eszembe jutott, hogy Scottnak kéne szervezni egy szülinapi bulit. Már rohantam is le a lépcsőn.
-Anyaaa.-kiabáltam.
-Mondjad kicsim.-jött ki a szobából.
-Scottnak ugye jövőhéten lesz a szülinapja és bulit akarnék neki szervezni. Lehetne itt nálunk? Légysziii.-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Max 20 fő. Senki ne legyen berúgva. Ne törjetek szét semmit.-nézett rám anya.
-Rajtam, Scotton, Lucyn és Adamon kívül 20 fő?-kérdeztem cukin pislogva.
-Rajtad és Scotton kívül 20 fő.-sétált anya a konyhába.
-Hát jó, kösziii.-mentem utána és öleltem meg.
Felmentem a szobámba és máris felhívtam Lydiát és Adamot. Rögtön beleegyeztek. Szóval jövőhéten kedden buli van. Addig még sok mindent el kell intézni. Az embereket meghívni, kaját rendelni, tortát rendelni, piát venni. Azt hiszem ezeket a feladatokat megosztom. Felhívtam Lucy-t.
-Szia Lucy, holnap Adammel áttudtok jönni? A bulit kéne megbeszélni.
-Szia, persze. Hányra menjünk?
-1 körül.-mondtam.
-Ott leszünk.-kuncogott Lucy.-Adam nyugi, szóval igen ott leszünk. De mennem kell.
-Persze menj nyugodtan jó szórakozást.-nevettem fel.
-Köszi meglesz.-kuncogott és letette.
Mentem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Zuhany után még felnéztem a közösségi oldalakra. Már félálomba voltam mikor annyit hallok, hogy valaki az ablakom dobálgatja kővel. Felálltam és kinéztem.
-Te mit keresel itt?-nyitottam ki az ablakot.
-Tudom kicsit nyálas de hiányoztál.-nézett fel Scott.
-Beszeretnél jönni?-nevettem.
-Jó lenne.-mosolygott. Istenem az a mosoly.
-Gyere az ajtóhoz.
Halkan lementem a lépcsőn és a bejárati ajtót kinyitottam. Scott már ott volt. Épphogy belépett meg is csókolt.
-Shh, anya meg Emma alszik. Halkan gyere.-mentem a lépcső fele kezét fogva.
Mikor beértünk a szobámba megcsókolt én pedig rögtön visszacsókoltam. Mikor elváltunk egymásra mosolyogtunk. Bezárta az ajtót és az ágy felé húzott. Megállt az ágy mellett és megcsókolt. Lassan leült és az ölébe húzott. Így csókolóztunk pár percig, aztán hátradőlt. Picit kényelmetlenül ültem ezért mocorogtam aminek hatására egy férfias nyögés hagyta el a száját.
-Ezt ne csináld.-nyögte.
-Mit?-csináltam úgy mintha nem tudnék semmiről és megint megmozdultam.
-Ezt.-nyögött fel.
-Ja, miért ne?-hajoltam le hozzá és megint megmozdultam. Elég szűkös lehetett már neki ott lent.
Azon kaptam magam, hogy maga alá fordít és a szemebe néz. Csípőjét az enyémnek nyomja.
-Érzed? Ennyire kívánlak!-a hirtelen érzés hatására felnyögtem. Lekaptam róla a pólóját és pedig a hasamat simogatta és fentebb tolta a toppot. Ha itt nem állunk le tudom, hogy ezután már nem fogunk. És állítólag még csak ismerkedünk. Vagy nem?
-Scott, még ne.-toltam el magamtól pedig nehezemre esett.
-Oké.-fújta ki magát és mellém feküdt.
A mellkasára feküdtem és úgy aludtunk el.

2015. augusztus 12., szerda

Harmadik évad 1. rész

Sziasztok!:) Meghoztam a 3. évad első részét.:) Jó olvasást :*

Tegnap nagyon örültem mikor Scott azt mondta, hogy szeret. Én is szeretem őt. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk együtt de lassan haladunk. Nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Kezdjük a randikkal, "első" csók köztünk meg stb. Mára is megbeszéltünk egy randit. Most keltem fel. Amint a talpam hozzáér a padlóhoz egy ásítás hagyja el a számat. Odasétálok az ablakhoz és kinyitom azt. Amint a nap megsüti az arcom lecsukom a szememet, majd pár másodperccel később újra kinyitom mikor már megbarátkozott a fénnyel. Mélyen beszívom a friss levegőt majd elindulok a szekrényem felé. Kicsit tűnődök rajta, hogy mit vegyek fel. Meleg van kint. A választásom végül egy fekete rövid nacira és egy lenge atlétaféleségre esett. Kiválasztottam még a fehérneműt is és a ruháimmal együtt bementem a fürdőbe. Levettem a pizsamám és beálltam a zuhany alá. A sampont ráérősen dörzsöltem a hajamra. Miután áztattam magam még egy kicsit kiléptem a zuhanykabinból. Magam köré tekertem az egyik törölközőt a másikat pedig a hajamra. Belenéztem a tükörbe és elég tűrhető látvány fogadott. A szemem se volt karikás, megvoltam magammal elégedve. Megtörölköztem majd felvettem a kikészített ruháimat. A hajamról leszedtem a törölközőt és elkezdtem megszárítani. Mikor kész lettem visszamentem a szobámba és megnéztem az időt. 11 óra. Scottal délután 2-kor találkozunk a parkba. Lementem a nappaliba, ahol a húgom nézett TV-t. Leültem mellé.
-Nem vagy éhes?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem, mielőtt anya elment csinált palacsintát még van ha te is kérsz.-nézett rám és megölelt. Olyan aranyos volt. Megpusziltam a fejét és elindultam a konyhába, hogy én is egyek. Csináltam egy kávét is és leültem az asztalhoz. Amíg ettem azon gondolkoztam, hogy mit csináljunk ma Scottal. Az oké, hogy a parkba találkozunk de utána. Mikor barátok voltunk csak úgy jött, most kicsit furább lesz. Vagy ne izguljak ennyire? Majd jön aminek kell jönnie. Spontának leszünk. Miután megettem a palacsintám elmostam azt a pár edényt, ami ott volt. Leültem és néztem egy kicsit a TV-t Emmával. Szeretek vele lenni. Ő még kicsi nem tudja milyen szerelmesnek, csalódottnak, depressziósnak lenni. Bárcsak még gyerek lehetnék. Szerettem nézni, ahogy azzal az apró édes mosolyával nézi a TV-t, szinte beleéli magát a történetbe. Észre se vettem magamon, hogy őt nézem már jó pár percre.
-Mit nézel annyira Lydia?-nézz fel rám.
-Ja semmi, csak téged.-mosolyogtam rá és megöleltem.-Szeretlek prücsök.
-Én is téged Lydia.-ölelt meg.-Ha nagy leszek olyan szeretnék lenni mint te. Te vagy a példaképem.
El se tudom mondai, hogy ez mennyire jól esett. A húgomnak én vagyok a példaképe. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Most nagyon boldog voltam. Pedig ha tudná, hogy én se vagyok egy szent.
-Miért sírsz?-kérdezte aggódva.
-Ez örömkönny, jól esett amit mondtál.-töröltem le a könnyem.
-Mert így gondolom.-mosolygott tovább majd visszafordult a TV felé és nézte.
Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz Emma mikor olyan idős lesz mint én. Vajon hozzám fog fordulni szerelmi tanács esetén? Adtam még egy puszit a fejére és felmentem a szobámba. Már 1 óra 25 perc volt. Gyorsan megfésülködtem még, tettem magamra egy kis sminket de nem vittem túlzásba, belepakoltam a táskámba ami kellett. Majd indultam le a lépcsőn.
-Emma gyere átviszlek Mrs. White-hoz.-szóltam a húgomnak.
-De miééééééért?-nyújtotta el az é betűt.
-Ott lesz Luke is.-mosolyogtam rá.
-Megyeek.-szaladt a szobájába egy pár játékért majd lent is volt.
Lukekal nagyon jól kijönnek. Annyira aranyosak együtt. Bezártam a házat majd megfogtam a húgom kezét és átmentünk a szomszédba.
-Jó napot!-köszöntem.
-Csókolom.-nézett fel Emma az idős nénire.
-Emma itt maradhat pár óráig? Szerintem 4-5 körül jövök érte?!-kérdeztem kedvesen.

-Persze.-mosolygott a néni majd behívta Emmát.
-Köszönjük, akkor majd jövök Viszlát.-köszöntem el mosolyogva.
-Szia Lydia.-köszönt el a néni.
1 óra 45 perc volt. Pont időbe vagyok. Zenét hallgattam amíg a parkhoz nem értem. Scott már ott volt.
-Szia.-köszönt.
-Hello.-köszöntem vissza és megöleltük egymást.
-Merre?-kérdezte.
-Nekem mindegy, mehetünk jég kásázni is.-mondtam.
Út közbe beszélgettünk mindenről. Arról, hogy milyen volt eddig a nyarunk. Hogy milyenre tervezzük. Miket akarunk még csinálni. Lucyékról, hogy milyen jó nekik lementek nyaralni Adammal. Mindenféléről. Épp mondott valamit Scott én pedig annyira elkezdtem nevetni, hogy leejtettem a jégkásám, ami persze kiborult de még mindig nevettem. Na ezen már Scott is elkezdett nevetni. Olyan jó volt vele lenni. Nagyon gyorsan eltelt az idő. Már 4 óra 20 volt. Mennem kéne Emmáért.
-Szerintem én megyek, mert Emma a szomszéd néninél van.-vázoltam a helyzetet.

-Rendben.-mosolygott majd elkezdett közeledni. Nem! Nem szabad még! Előről kezdjük. Hirtelen cselekedtem. Gyorsan adtam az arcára egy puszit majd elköszöntem és elindultam. Nem néztem hátra.
Emmát gyorsan elhoztam Mrs. Whittól majd felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Gondolkoztam a mai napon.

2015. július 12., vasárnap

Második évad 12. rész

Sziasztok!:) Holnap megyek el táborba és majd csak vasárnap jövök haza valamikor, szóval egy bő hétig nem lesz új rész. De igyekszek legközelebb majd hétfőn hozni miután hazajöttem. Sok puszi :*

-Mond ki hangosan!-utasítottam miután a földre löktem.
-Az igazság nem olyan egyszerű.-mondta.
-MOND KI HANGOSAN ÚGY, HOGY MINDENKI HALLJA!-szorítottam jobban a nyakát.
-Én öltem meg APÁDAT!.-emelte ki a végét.
A következő másodpercbe annyit vettem észre, hogy Scott arrébb tolt engem és ő vette át a helyem és elkezdte ütni.
-Miért tetted? VAN FOGALMAD RÓLA, HOGY MIATTAD KÉT LÁNYGYERMEK VESZTETTE EL AZ APJÁT?-ordította Scott majd püfölte tovább. Én gyorsan kimentem szólni Doméknak, mire visszaértem azt láttam, hogy Peter kezébe ott a kés és Scott felé tartja.
-Neee.-futottam oda rögtön és arrébb löktem Scottot. Sikerült is a tervem de pár másodperc múlva éreztem egy szúrós érzést az oldalamon. A földre rogytam.
-Olyan mint az apja, képes meghalni a szeretteiért.-mondta gúnyosan majd épp készült elfutni mikor megjelent Dom és Alison.
-Na álljál csak meg.-fogta le Dom.-A rendőrség már úton van.
-Apa szerintem egy mentőre is szükség lesz.-mondta Alison és már mellettem is termett.-Mutasd a sebet.
Felemeltem a felsőm de én nem mertem odanézni.
-Scott menj szabadítsd ki Lucyt és Adamot.-mondtam neki.-Rám vigyáz addig Alison.
Scott bámulta még pár másodpercig Alison majd odament Lucyékhoz.
-Hát ezzel kórházba kell menni Lydia, nem viccelek elég mély a seb.-mondta majd felsegített és leültetett egy székre.
-Jól vagyok.-erősködtem.
-Elhiszem én de muszáj ellátnia valakinek, aki orvos.-mondta Alison.
Megfogta a felsőm és letépett belőle egy darabot és a sebre tette.
-Ezt tartsd itt, nehogy elvérezz míg a mentő ideér.-tettem amit kért.
Alison odament segíteni az apjának. A következő percben Scott, Lucy és Adam állt ott mellettem.
-Ki volt ez a lány Lydia?-kérdezte Scott.
-Az apuja, akivel most Peter fogják le apa egyik legjobb barátja volt. És mikor átjöttek mindig hozták Alisont is, és vele játszottunk mikor te is ott voltál. Csak akkor még barna haja volt és egyenes.-meséltem el neki.-De figyeljetek majd mindent elmondok de most fáradt vagyok.
-Emlékszek most már rá. És oké nyugodtan pihenj.-mondta Scott és megfogta a kezem én pedig rámosolyogtam.
-Itt a mentő és úgy hallom a rendőrség is.-mondta Lucy.
A következő másodpercben egy csomó ember lett a helyiségbe. Két férfi egy ágyat hozott be, amire ráfektettek és e mentőautóhoz vittek.
-Csak egy valaki jöhet be vele, ki legyen az?-kérdezte az egyik férfi.

-Én.-válaszolt rögtön Scott.-Ti majd gyertek miután itt minden rendben van.

*Scott szemszöge*
Itt ülök kint a váróterembe és várom, hogy az orvos mondjon végre valamit. Azt mondták megvizsgálják, mert elég mélyre ment a kés. De az 100%, hogy össze kell varrni. Miért ugrott elém? Miért nem engem szúrtak le akkor most ő nem szenvedne. E gondolatok jártak a fejembe mikor kijött az orvos.
-A barátnőjének elég mélyre sikerült az a kés. Vigyáznunk kellett, hogy ne sértsen meg valami belsőszervet. Kitisztítottuk a sebet és összevarrtuk. Bent tartanánk pár napig még megfigyelésen, hogy tényleg nem-e sérült valami belsőszerve.-mondta el az orvos a tudnivalókat.-A 32-es kórterembe lesz. Most mennem kell elnézést.
-Köszönöm.-mondtam utána fordulva, mert már itt se volt.
A barátnőm? Elég rég volt olyan kapcsolatom ami nem 1-2 hónapig tartott volna. Asszem 16 évesen utoljára.
Elindultam a 32-es kórterem felé, mikor benyitottam még aludt Lydia. Szegény, biztos kiborította mindez. Minden ilyen vele történik. Azt akarom, hogy tudja, hogy én mindig itt leszek neki bármi történjen is. Mert...mert..
-Szia.-jöttek be Lucyék.-Hogy van?
-Sziasztok.-suttogtam, nehogy felkeljen Lydia.-Menjünk ki, nem akarom, hogy felkeljen.
-Rendben.-mondták és kimentünk a kórterem elé.
-Szóval kitisztították a sebét de még bent tartják pár napig megfigyelni, mert elég mélyre ment a kés. Na és veletek mi van?-érdeklődtem.
-Miután elmentetek a rendőrség letartóztatta Petert, mint kiderült nem ez az első eset de most végre sikerült elkapniuk. Dom rendőr lett az évek során és most előre léptették, mert sikerült elkapnia Petert. Alison pedig majd holnap jön be Lydiához. De viszont a rendőrség majd kiszeretné hallgatni Lydiát.-mondta el egy szuszra Adam.
-Értem. És az anyukáját valaki értesítette már?-kérdeztem idegesen.
-A rendőrség. És Jade már úton van hazafele.-mondta Lucy.
Visszamentünk Lydiához, aki addigra már felkelt és neki is elmeséltünk mindent.

2015. június 21., vasárnap

Második évad 8. rész

Sziasztok! Tudom, hogy pénteken kellett volna hozzam az új részt de akkor ballagtam és nem volt rá időm. Szombaton pedig még voltak vendégek. De ma már tudtam nektek hozni. Bocsánatot kérek még egyszer a késés miatt. Puszi :*

*Lydia szemszöge*
Amint hazaértem ledobtam magam az ágyra és csak bámultam ki a fejemből. Ki lehet az aki ennyire ismer/ismert? Miért kell ijesztgetnie? Olyan 11 lehetett mire sikerült elaludnom.

Reggel mikor felkeltem elmentem a fürdőbe elkészülni. Mikor végeztem és mentem vissza a szobámba ott volt Scott.
-Jó reggelt.-köszönt.
-Ööö neked is. Mi nem vagyunk haragban?-kérdeztem.
-Nem haragszok rád, kiborultál. Érthető. Most viszont elmegyünk palacsintázni, aztán moziba és így tovább. Hisz nyár van, csak nem akarsz itthon unatkozni.-mesélte ötletét mosolyogva.
-Igen, nyár van. Nem akarsz csajozni?-elevenítettem fel neki, hogy általában ilyenkor még jobban beleveti magát a csajozásba.
-Nem. Veled szeretnék lenni most.-mondta mosolyogva én pedig nem bírtam ki, hogy meg ne öleljem.
-Köszönöm.-suttogtam a fülébe.
-Ezen nincs mit köszönni.-mosolygott rám és szorosabban ölelt
Anyának szóltam, hogy ma Scottal leszek a városba. Először palacsintázni mentünk aztán moziba, vásárolgatni, kávézni és végül a parkba. Olyan jó volt vele, elfelejtettem minden bajt. Mindent. Sikerült elfelejtetnie velem, annyira kedves hozzám és olyan jó barát. Pedig én azt hittem, hogy azután az este után már nem leszünk olyan jóba. De tévedtem, szerintem mondhatjuk, hogy azóta jobb a kapcsolatunk szerintem. Na igen és itt véget ért a mai napnak a jó része és következett a rossz. Megláttam azt a kopasz pasit. Minket figyelt majd odament a fagyishoz és vett egy fagyit. Kicsit beszélgetett a lánnyal majd elment. Ekkor hirtelen ötletem támadt.
-Héé Scott megkívántam a fagyit. Te kérsz?-kérdeztem a mellettem ülő fiút.
-Nem, de hozok neked ha kérsz.-állt volna fel de visszaültettem.
-Hozok magamnak.-mosolyogtam rá.
Elindultam a kis bódé felé. Mikor odaértem a lány mosolyogva fogadott.
-Mit adhatok?-kérdezte.
-Ismered azt a kopasz férfit, aki az előbb itt volt?-kérdeztem kíváncsian.-Amúgy egy csokifagyi lesz.
-Milyen tölcsért szeretnél? Édes vagy sima?-lépett túl a kérdésemen.
-Édes, de kérdeztem valamit.-emlékeztettem rá.
-Rendben mindjárt adom.-mosolygott rám.
-Hahó kérdeztem valamit.
-Igen ismerem.-majd mintha eszébe jutott volna valami.-Vagyis igen ismerem, de nem személyesen. Csak általában itt vesz fagyit.
-Értem, köszi.-mondtam.
-A barátod?-nézett a pad felé, ahol Scott ült.
-Igen. Vagyis a barátom de nem úgy. Olyan haver féleség.-mondtam mosolyogva.
-Olyan ismerős.-nézte meg jobban a lány.
-Ja biztos valamelyik bulin találkoztatok egy éjszakára. Nagy nőcsábász.-nevettem fel.
-Arra biztos emlékeznék. De nem hiszem, hogy onnan lenne ismerős. Nem vagyok híve az egy éjszakás kalandoknak.-nézett rám.-Tessék itt a fagyid.
-Oh köszi, már el is felejtettem miért jöttem.-nevettem el magam ismét.
-Nincs mit.-nevetett ő is.-További szép napot.
-Neked is.-mosolyogtam rá.
Hát ez furcsa volt, na mindegy.

*Dom szemszöge (a kopasz férfi)*

Mit akarhatott Alisontól Lydia? Felismerte volna? Nem mertem addig visszamenni a bódéhoz, amíg el nem mennek Scottal. Beletelt egy fél órába de végül elmentek.
-Hé Alison. Mit akart Lydia?-kérdeztem a lányomat.
-Kérdezte, hogy ismerlek-e.-mondta majd kiszolgálta a vásárlót.
-És mit mondtál?-kérdeztem félve.
-Azt, hogy igen. De személyesen nem csak idejársz mindig fagyit venni.-magyarázta.
-Huhh akkor jó.-könnyebbültem meg.
-De figyelj ki volt az a srác mellette. Te csak ismered.-nézett rám.
-Scott, Scott Hill.-válaszoltam.-Miért?
-Ismerős volt.-rázta meg a fejét majd kedvesen megkérdezte a következő vásárlót, hogy mit kér.
-7 éve velük játszottál.-válaszoltam mosolyogva.
-Akkor onnan.-jutott hirtelen eszébe.-Köszönöm hölgyem máskor is jöjjön.-mosolygott az idős hölgyre.-De olyan szomorú, hogy fel se ismer Lydia.
-Sokat változtál, a hajad akkor egyenes volt és barna. Most pedig hullámos és szőke. Az arcod is változott kicsit, már olyan felnőttes.-néztem végig a lányomon, hogy tényleg mennyit változott.
-Hány évesek is Lydiáék?-kérdezte.
-18, miért?
-Akkor 2 év van köztünk.-számolta ki ez a roppant nehéz matematikai egyenletet.
-Igen. Na de most mennem kell, mert figyelem kell őket. Szia kicsim.-adtam egy puszit a homlokára.
Sietősen mentem arra amerre Lydia és Scott 10 perce. Nem mentek túl messze hisz a parktól egy utcányira lévő boltba tértek be. Követtem őket. Mikor Lydia meglátott a sorok közt ledermedt és engem nézett. Szegény lány nagyon félhet de nem mondhatok neki semmit. Nem akartam még jobban megijeszteni, ezért inkább továbbmentem.

*Lydia szemszöge*
-Mi a baj Lydia?-kérdezte Scott.-Mint, aki szellemet látott.
-Ja nem semmi csak elbambultam.-mondtam és a kasszához léptem, hogy fizessünk.
Scottal hazafelé tartottunk. Scott még bejött hozzánk egy kis időre. Felmentünk a szobámba. Amilyen szerencsétlen vagyok elejtettem a táskám és minden kiborult belőle. Scott rögtön leguggolt és elkezdte összeszedni, azonban egy valamiről megfelejtkeztem. A cetlik, a táska mélyén. Már késő volt. Scott hirtelen kiegyenesedett a két cetlivel a kezébe.
-Ezek mik Lydia?-kérdezte.

2015. június 14., vasárnap

Második évad 7. rész

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt. Ezt a részt kicsit több szemszögből írtam. Remélem fog tetszeni. Puszi :*

*Scott szemszöge*

Szegény Lydia, megtudom érteni a viselkedését és nem haragszok rá. 4 évig bírta ki, hogy ne bukjon ki. Ő a legerősebb ember, akit valaha ismertem. Nekem már egyszer ezt elmondta, hogy mit érez. Mindig meghallgattam és megnyugtattam de sose mutatta ki mások előtt, mindig nevetett ezért mindenki úgy gondolta, hogy boldog. Pedig nem volt az. Vagyis csak néha. 16 évesen egyszer nagyon berúgott, akkor is előjött neki minden de akkor is tartotta magát és csak nekem mondta el. Én segítettem neki, hogy az anyukája ne vegye észre, ezért azt mondtam, hogy nálunk alszik. Aznap este vesztette el a szüzességét is, a srác csúnyán kihasználta. És az a srác az akkori barátja volt. Én kaptam rajta őket a szórakozóhely mellett. Lydián látszott akkor, hogy nincs magánál. Felelőtlenség volt tőle tudom, de a barátjától is, hogy kihasználta. Odamentem és bevertem egyet a srácnak aki a földre esett én pedig gyorsan segítettem Lydiának, hogy összeszedje magát és elindultam vele hozzánk. Másnap nagyon ki volt szegény mikor elmeséltem mi történt. A fiúval aznap szakított. Sok mindenen kellett keresztülmennie, most nem szabad rá haragudnom és nem is haragszok. Segítenem kell neki. Tudtam, hogy ilyenkor már felesleges vele beszélni majd ha lenyugszik felkeresem, most inkább megyek.

*Lydia szemszöge*
Hallottam, ahogy csukódik a bejárati ajtó. Tudom, hogy rosszulesett Scottnak de elegem volt. Felkaptam a táskám és csak úgy elindultam. Először a parkba mentem és leültem egy padra gondolkozni. Pont ráláttam a fagyisra. Feltörtek az emlékek. Apa mindig idehozott fagyizni. Leültünk erre a padra és megettük a fagyit. Elmosolyodtam majd felálltam és vettem egy fagyit az emlék kedvéért. Mikor a lány ideadta a csokifagyit megköszöntem és elindultam. Mikor levettem a szalvétát amit a törzsélre rakott észrevettem, hogy van rá valami írva. Megfordítottam és elolvastam. "Apuci pici lánya még mindig ugyanazt a fagyit szereti? Milyen aranyos. Vigyázz magadra ribanc. -P.H."
Nagyon megijedtem, szétnéztem gyorsan, hogy nem-e figyel valaki de nem láttam semmit. Megfogtam a szalvétát és a kukába dobtam a fagyival együtt.

*P.H. szemszöge*

Mikor Lydia elment kijöttem a bokor mögül és figyeltem a távolodó alakját. Milyen csinos, érett nő lett belőle mióta nem láttam. 7 éve. Kizárt, hogy emlékszik rám. Főleg a nevemre. Talán meg kellett volna halnia a gyógyszer túladagolásban, jobb lenne neki. Szegény lány előre sajnálom, de hogy minek? És, hogy kitől? Hát tőlem. Egészen addig néztem míg be nem tért egy utcába. Nem tudja mi vár még rá.
Odasétáltam a fagyishoz.
-Kösz, hogy azt a szalvétát adtad neki amit mondtam.-adtam oda a pénzét a lánynak és ő elkezdte számolni.-Annyi amennyit mondtam, nem bízol bennem?
-Miért bíznék idegenekben?-tette fel a kérdést.-Még a nevedet se tudom.
-Nem is fogod.-mondtam.
-Nem is akarom. De többet ne kérj tőlem segítséget, kellett a pénz. Ezt is csak azért csináltam. De miután láttam a lányon, hogy megrémült legszívesebben ezt se fogadnám el.-nézett a pénzre.
-Nyugi nem foglak keresni többet, de ha megtudom, hogy bármit is mondtál erről valakinek megtalállak.-tettem fel a napszemüveget.
-Értem.-makogott a lány.
-Jó kislány.-mosolyogtam rá majd elsétáltam.

*Alison szemszöge (a fagyis csaj)*

-Na mit kellett átadj?-jött oda.
-Egy szalvétát, amire az volt írva 
"Apuci pici lánya még mindig ugyanazt a fagyit szereti? Milyen aranyos. Vigyázz magadra ribanc. -P.H.".-idéztem fel a szöveget, amit csak gyorsan átfutottam a szememmel.
-Köszi.-mosolygott rám.
-De azt mondta megtalál ha ezt valakinek elmondom. Ugye nem lesz semmi bajom?-kérdeztem rémülten.
-Kislányom semmi olyat nem csinálok, amivel ártanék neked.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Hisz az apád vagyok. De óriási kalamajkába kerültem és most rakom össze a tervem, hogy kijussak belőle és Lydiát is megmentsem, megérdemli. Az apjának is megígértem, hogy megvédem. És még rád is vigyázok kincsem. Szeretlek.-mondta.
-Én is téged apa.-mosolyogtam rá majd megöleltem.
Nem tudom mibe keveredett apa bár sejtem, de bármit megteszek, hogy kijuttassam belőle. És Lydiát is meg kell védenünk, istenem. Lydia ezt nem érdemli meg. Milyen jó is lenne ha még emlékezne rám. Szomorú volt látni, hogy idegen vagyok számára. Ma is vette azt a fagyit és rám mosolygott de semmi, meg se ismert. Megértem hisz egyáltalán nem úgy nézek ki mint 7 éve.

2015. június 9., kedd

Második évad 6. rész

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt. Jó olvasást! :*

Nagyon jó volt ez a hét, ma megyünk haza szóval épp a bolt felé tartok üdítőt venni az útra. Mikor kijöttem a boltból ott állt egy kopasz bőrdzsekis napszemüveget viselő férfi és engem figyelt. Meg is torpantam, hirtelen a kezembe lévő üdítőre mutatott. Ránéztem az üvegre és egy cetli volt rajta, észre se vettem. Elolvastam. "Rajtad tartjuk a szemünket angyalom. -P.H."
Hirtelen felnéztem de a férfi már nem volt ott. Nagyon megijedtem. Istenem ha valaki szórakozik velem eskü kinyírom. A papírt a táskám aljára száműztem és mentem vissza a hotelbe. Mire visszaértem már Scott is bepakolt. Kicsit rendbe szedtük a szobát még és elindultunk a bőröndökkel a porta felé.
-Köszönjük szépen.-mosolyogtam a portáslányra.
-Ugyan, mi köszönjük, hogy itt szálltatok meg.-mosolygott vissza.-Máskor is gyertek.
-Észbe tartjuk.-mondta Lucy kedvesen és indultunk is.
Hazafele megálltunk még egy kávézónál és vettünk egy-egy kávét. Mikor jöttünk ki egy kopasz ember akkor ment be.
-Remélem máskor is betévednek. Enyém a hely.-mondta kedvesen, aztán ránéztem és beugrott. Ő is engem nézett. Ő volt ma a boltnál csak bőrdzsekibe és napszemüvegbe. Most, most meg olyan átlagosan van felöltözve.
-Persze. Finom a kávéjuk.-mondta Scott majd mentünk is.
Ez most agyonütött, ott álltam szemtől szembe velem. Istenem. Lesokkolt.
-Héé Lydia mi a baj?-kérdezte Lucy.
-Jaa..semmi csak elgondolkoztam .-mosolyogtam rá.
-Hát jó.
Beültem hátra Lucyval és elkezdtem forgatni a kezembe az üres kávés poharat. Megakadt a szemem az alján. Itt kiáll egy kis papír rész. Megfogtam és meghúztam, megint egy cetli.
"Ne tőlem félj hanem a főnöktől."
Kinéztem az ablakon és a kopasz emberke engem nézett a kocsi ablaküvegén keresztül.
-Scott induljunk már.-szóltam előre.
-Jó rendben, csak bekötöm a biztonsági övem.-mondta és 1 perc múlva már indultunk is.
Istenem, ki ez az ember? Mit akar tőlem? Vagyis a főnöke mit akar tőlem? Esküszöm valakit itt biztosan szórakozik velem. Ezt a kis cetlit is a táskám mélyére rejtettem. Nem akartam, hogy Scotték megtudják. Valaki tuti csak szórakozik nem akarom, hogy fölöslegesen aggódjanak. És akkor eszembe jutott amit Zack mondott, hogy menjek vissza apához, tudom, hogy megígértem, nem is fogok semmit csinálni de előjött minden. Alig vártam, hogy hazaérjünk és jól bezárkózzak a szobámba. Amint kitettek nálunk meg is tettem ezt. Felrohantam, anyának nem is köszöntem be. Amint észrevette rögtön jött is utánam.
-Mi a baj kicsim?-jött be a szobámba.
-Hagyj most egyedül.-mondtam a könnyeimmel küszködve.
-Kicsim tudom mi történt legelső nap. Scott felhívott.-mondta anya aggódó tekintettel.-Többet ne csinálj ilyet.

-Nem fogok de téged mintha érdekelne.-köptem a szavakat.
-Hogy mondhatsz ilyet?-kerekedett ki anya szeme.
-Ugyan anya, mindenki tudja, hogy ebbe a családba én maradtam egyedül.-forgattam meg a szemeimet.
-Nem igaz kicsim nem vagy egyedül.-ölelt meg de én elhúzódtam.
-Anya, Emma volt általában veled mindig én pedig apával, apa meghalt így én maradtam egyedül ebbe az elcseszett családba. Kérlek menj ki.-fordítottam hátat neki.
-Rendben.-sóhajtott fel anya, én pedig hallottam ahogy becsapja maga után az ajtót.
-Istenem.-tört fel belőlem a zokogás.
Ez most olyan mintha nem szeretném az anyámat, pedig de imádom csak tényleg ezt érzem. Ő mikor megszületett Emma vele volt elfoglalva én pedig apával voltam mint előtte is. Most, hogy meghalt egyedül maradtam. Csak én lehetek ennyire elbaszott. Persze a húgom is imádom meg minden. Ő nem is nagyon ismerte még apát, ezért neki könnyű hisz csak másfél éves volt mikor meghalt apa. Annyira lennék az ő helyébe most, neki annyira könnyű minden. A telefonom már harmadjára csörög és gondolom nem utoljára de inkább kikapcsoltam, nincs kedvem most semmihez és senkihez. Lefeküdtem és szép lassan álomba sírtam magam.



Reggel mikor belenéztem a tükörbe nem volt valami szép látvány. Karikás, kisírt, vörös szemek. Az arcom sápadt volt. De jó, megmostam az arcom hideg vízzel majd elővettem a sminkjeim. Felkentem az arcomra egy kis alapozót, a karikákat eltüntettem valamennyire. A szememet is kihúztam. Mikor megint belenéztem a tükörbe valamivel jobban néztem ki. Átöltöztem majd lementem. Meglepődtem, mert Scott ott ült a konyhába.
-Hát te?-kérdeztem rögtön.
-Én is örülök, hogy látlak.-mondta majd megölelt.
-Anyukád mondta, hogy mi történt tegnap. Nekem miért nem szóltál?
-Ja, hogy ti már mindent megbeszéltek? Azt is tudta, hogy mi történt első nap TŐLED. Most meg Ő számolt be neked arról, hogy mi történt este?-kezdtem felháborodni.-Nem kell rám vigyázni nagy lány vagyok tudok én magamra vigyázni. Hagyjatok már békén.-kiabáltam és utána felrohantam vissza a szobámba.

2015. június 4., csütörtök

Második évad 5. rész

Sziasztok!:) Tudom lassan egy hete nem hoztam új részt. Sajnálom de nem volt időm:/  De a jó hír, hogy most már meghoztam. Jó olvasást mindenkinek! :)

Mikor letett a földre csak néztünk egymás szemébe. Ő a derekamat fogta én pedig a karját. Elkezdett lassan közeledni.
-Szabad?-kérdezte, én nem tudtam megszólalni inkább csak bólintottam ő pedig azonnal megcsókolt. Tudtam, hogy ez az éjszaka is egy lesz a sok közül. Nem fog jelenteni semmit, ezért rá is kérdeztem.
-Benne vagy egy újabb semmit mondó éjszakába?-kérdeztem két csók között.
-Benne hát.-suttogta és az ágyhoz vitt.

Másnap reggel hamarabb keltem mint Scott. Gyorsan magam köré tekertem a lepedőt és a fürdőbe siettem. Megálltam a tükör előtt és végigsimítottam a számon, amivel este csókcsatát folytattam Scottal. A kézfejemen amit a fejem fölött kulcsolt össze az övével. Aztán a derekamon amihez ő ért hozzá az este. Mosolyogva mentem be a zuhany alá és zuhanyoztam le. Majd mikor kiszálltam magam köré tekertem a törölközőm és kimentem a ruháimért. Odasétáltam a bőröndömhöz és kivettem a ruháimat. Hátranéztem, hogy Scott fent van-e de szerencsére még aludt. Gyorsan magamra kaptam a bugyim úgy, hogy még a törölköző rajtam volt, aztán ledobtam magamról és felvettem a melltartóm. Felvettem a kiválasztott sortom és haspólóm majd megfordultam és Scott vigyorgó fejét véltem felfedezni.
-Te végig fent voltál??-kérdeztem ledöbbenve.
-Talán.-vigyorgott tovább.-Máskor is kelthetsz így, megengedem.-kacsintott és a fürdő felé vette az irányt. Hirtelen megfogtam egy párnát és utána dobtam.
-Kapd be.-mutattam fel a középső ujjam.
Megcsináltam az ágyat majd átszaladtam Lucyékhoz. Épp emeltem az ajtójuk előtt a kezem, hogy kopogtassak de már nyílt is, ezért a kezem megállt a levegőbe.
-Jó reggelt, épp kopogni akartam.
-Jó reggel, mi meg most akartunk átmenni hozzátok.-mosolygott Lucy.
Scott már kész volt mikor visszamentünk.
-Na hova megyünk ma?-feküdt végig az ágyon Adam.
-A partra?-kérdezte Lucy csillogó szemekkel.
-Uuuu igen oda.-csillant fel nekem is a szemem, mint két kislány akik várják a nyalókájukat úgy néztünk a fiúkra.
-Adam?-nézett Scott az ágyon fekvő fiúra.
-Felőlem.-vont vállat.
-Akkor menjünk.-mondta végül Scott.
Mi Lucyval úgy pattantunk fel mintha az életünk múlna rajta. Adam és Lucy visszament a saját szobájukba, hogy felvegyék a fürdőruhát, mi is magunkra kaptuk gyorsan. Kiléptünk a szobaajtón és már indulásra készen is voltunk.
Mikor leértünk a partra ledobtuk a cuccainkat egy-egy napágyra és rohantunk is a tengerbe. Scott felvett a nyakába majd Adam Lucyt és olyat játszottunk, hogy amelyikünk hamarabb a vízbe esik a fiúk nyakáról az a pár a vesztess. Szóval mi ott felül elkezdtük egymást lökdösni Lucyval a fiúk pedig erősen tartottak minket. Már csak annyit hallunk, hogy a fiúk elkezdenek számolni.
-3.-kezdte Adam.
-Miért számoltok?-kérdezte Lucy.
-2.-folytatta Scott.
-Neee, ugye nem az amire gondolok?-kezdtem el jobban fogózkodni.
-Jajj ne.-esett le hirtelen Lucynak és ő is elkezdett fogózkodni, ahogy tudott.
-1.-ordították a fiúk és azzal a lendülettel hátra is vetették magukat.
Olyan gyorsan történt minden, hogy levegőt is alig tudtam venni. Kapálóztam, hogy minél hamarabb a felszínen legyek de valaki megfogta a derekam. Scott. Mutogattam neki meg minden, hogy fel kéne menjek levegőért. Pár másodperc múlva megértette mit akarok. Odajött és a szája az enyémhez ért, ekkor értettem meg, hogy levegő adott. Majd elkezdett mutogatni oda, ahol Lucyék álltak már a vízbe. Odaúsztunk és hirtelen lerántottuk őket majd felmentünk a felszínre levegőért.
-Kapjátok be.-jöttek fel a víz alól. Mi csak nevettünk majd kimentünk vissza a partra. A fiúk elmentek venni innivalót mi pedig addig beszélgettünk Lucyval.
-Mi van köztetek Scottal?-kérdezte Lucy.
-Hát igazából tudod, hogy lefeküdtünk egyszer Scottal..
-Igen a bulin.-vágott közbe.
-Nem csak akkor.-néztem rá félve.
-MI?-ült ki a döbbenet az arcára.-JÁRTOK?
-Shh.-fogtam be a száját.-Ne kiabálj és nem nem járunk, mindent elmesélek majd de most épp közelednek az italokkal, szóval shh.
-Rendben, de tényleg mesélj el mindent.-nézett rám szigorúan.
-Jó jó.
-Bocsi csajok hosszú volt a sor.-mondta Scott és ideadta az én innivalóm.
-Köszi.-mosolyogtam rá.
Miután megittuk kifeküdtünk napozni. Jól esett, ahogy a nap sugarai simogatják bőröm, mindig is szerettem napozni. És akkor eszembe jutott. Elkezdtem számolgatni. Basszus..
-Lydia gyere velem most.-állított fel hirtelen Lucy.
-Mi a baj?-néztem rá riadtan.
-Ma kellene megjöjjön.-suttogta.
-Ugyanezt számolgattam és nekem vagy holnapra vagy holnap utánra esik.-magyaráztam.
-Jó jó, de gyere vissza velem a hotelbe kérlek.-kezdett el húzni.
-Jó jó.-mondtam majd gyorsan magamra kaptam a sortom és a pólóm. Ugyanígy tett Lucy is majd szóltunk a fiúknak.
-Halljátok, ezeket szedjétek már össze és hozzátok utánunk a hotelbe sietnünk kell.-mondtam, értetlenkedve néztek ránk de nem volt időnk elmagyarázni már mentünk is.
Amint visszamentünk a hotelbe Lucy eltűnt a szobájába és én is a miénkbe. Majd pár perc múlva Lucy rontott be.
-Ahjj Lydia azt hittem nem ezen a héten jön meg istenem, másképp terveztem ezt a hetet.-terült el az ágyon.
-Nekem is kezdődnek a piros betűs napok nyugi együtt szenvedünk.-dőltem mellé az ágyra.
-Jó szerencsétlenek vagyunk.-nevette el magát Lucy.
-Ja, ezek is csak mi lehetünk.-nevettem én is.
-Hát kb. Na de megyek, mindjárt itt vannak a fiúk.-kelt fel és ki is ment az ajtón.
Még pár percig egyedül voltam majd Scott lépett be a szobába.
-Mi volt a baj?-kérdezte rögtön.
-Ja semmi különös.-zártam le a témát, majd ránéztem az órára. 7 óra?? Jól eltelt az idő.
Ledőltünk az ágyra Scottal és elkezdtünk tv-zni. Majd egyszer csak hirtelen Scott felém kerekedett. Megcsókolt majd a nyakamra tért át és haladt lejjebb. Nem állítottam volna le de muszáj volt.
-Scott, ne!-toltam el kicsit.
-Naa.-hajolt megint oda és megcsókolt.
-Scott, tényleg ne!-toltam el ismét.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi de most ne.-mondtam.
-Lydia.-nézett rám.
-Női gondok ha érted.-néztem rá.
-Jaaa, miért nem ezt mondtad?-gördült le rólam.
-Mert ez kínos na.-feleltem.
-Lydia ez természetes dolog, nem kínos.-mosolygott rám Scott. Nem válaszoltam csak visszamosolyogtam majd néztük tovább a tv-t.

2015. május 28., csütörtök

Második évad 4. rész

Sziasztok!:) Tudom, hogy holnap kéne érkezzen az új rész de nekünk holnap osztálykirándulás, ezét ma hozom. Jó olvasást hozzá :*

*Lydia szemszöge*

Vajon ha nem jönnek be Adamék akkor mit mondott volna még Scott? Úgy teszek mintha nem hallottam volna semmit, pedig de. Mindent hallottam. Egy részt örültem, annak amit mondott. De ha az ő részéről több mint barátság de kevesebb mint szerelem akkor részemről is. Nem akarok belebonyolódni. Most léptem ki egy kapcsolatból nem akarok egy újabba belelépni, főleg nem ilyen bonyolultba. Ha össze is jönnénk valamikor szakítanánk és már nem maradnánk ilyen jóba, nem lennénk már ilyen jó barátok és én ezt nem akarom. Maradok ennél a barátság extrákkalba ahogy ő hívja. Ezzel bármikor leállhatunk, de egy kapcsolatba már nem így lenne. Én nem mondok olyanokat ami félreérthető lenne és ő se. Meg leszünk valahogy. Remélem.
Már épp hazafelé tartunk a kórházból. Nagyon megviselt amit hirtelen Zack mondott. Régen mondtak nekem bármit is apával kapcsolatba. Hirtelen úgy éreztem, hogy ha azt mondja menjek vissza hozzá nekem is jobb lenne, de nem. Mostanra már másképp látom, apa se lenne rám büszke és nagyon sajnálom, hogy azokat a gyógyszereket is bevettem. Soha többé nem teszek ilyet. De Zackre már rá se bírok nézni. Undorodom tőle. Hogy tudtam én járni vele? Biztos nem voltam magamnál.
Azon kapom magam, hogy a kocsi megáll és a hotel előtt vagyunk. Scott segít kiszállni a kocsiból és elindulunk a bejárat felé. Mikor beléptem alaposan szétnéztem, hogy nincs-e a közelbe Zack. De nem láttam ezért gyorsan a lifthez mentünk, hogy felmenjünk a 4.-re. De amilyen nagy szerencsénk volt akkor lépett ki a liftből Zack és az új csaja. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, tuti akkor futok össze valakivel mikor nem akarok. Miért nem tudnak a szobájukba maradni?
-Hé Lydia hallottam mi történt. Sajnálom, amit mondtam nem tudtam. Sose mondtad, hogy mi történt 4 éve. Remélem jobban vagy.-nézett a szemembe.
-Igen jobban vagyok hála a barátaimnak.-mondtam gyorsan, mert már eléggé menni akartam.
-Sajnálom tényleg. Esküszöm nem látsz többet. Nem akartam, hogy ezt csináld.-mondta és egy kis őszinteséget véltem felfedezni benne. De nem hisz ő Zack.

-Nem is akarlak látni többet. De ha most megbocsájtasz pihennem kell.-kerültem ki és beszálltam a liftbe a többiekkel együtt.
-Lydia.-mondta Zack mikor már csukódott a lift ajtó.
-Zack.-mondtam magabiztosan mikor már pár centi volt a két ajtó közt, és bezárult. Ezen is túl vagyok, nem látom többet. Remélem be is tarja amit mondott és eltűnik az életemből örökre.
-Erős csaj vagy te.-lökött kicsit oldalba mosolyogva Adam.
-Én mindig is tudtam, hogy ilyen erős.-mosolygott rám Scott.
-Az én barátnőm.-ölelt meg Lucy.
Mosolyogva szálltunk ki a liftből a 4.-en. Mikor odaértünk a szobánkhoz bementünk Scottal. Mi a 78-asba Lucyék pedig a 79-esbe voltak. Nem voltak messze szerencsére.
Leültünk az ágyra Scottal és csak néztük egymást. Nem volt kínos a csend, de ő megtörte.
-Hallottad, amit mondtam neked ott a kórházba?-kérdezte.
-Mire gondolsz?-kérdeztem vissza.
-Tényleg akkor keltél mikor Adam észrevette vagy előtte?-kérdezte figyelembe se véve az én kérdésem.
-Amikor Adam észrevette. Miért mit mondtál?-tettetem a hülyét. Nem akarom, hogy megtudja, hogy mindent hallottam.
-Ja semmi különöset. Csak azt, hogy nagyon remélem rendbe jössz és nem lesz semmi bajod, mert hiányoznál.-rögtönzött. Tudtam, hogy nem mond igazat. De ez így jó most.
-Ja értem. És esküszöm nem csinálok több ilyet. Sajnálom, hogy már az első napot elrontottam.-hajtottam le a fejem.
-Jajj te nem rontottál el semmit. Gyere ide.-tárta ki a kezét és várta, hogy megöleljem. Én pedig örömmel öleltem meg. Mélyen beszívtam az illatát majd elengedtem.
-Megyek zuhanyozni.-mondtam.
-Rendben.-mosolygott rám.
Mikor bementem a fürdőbe a gyógyszeres doboz még ott volt a földön, ahogy leejtettem. Gyorsan összeszedtem és eltettem, hogy még véletlenül se legyen a közelembe. Ledobtam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. A hajamat is megmostam. Jól esett lemosni magamról a mai napot. Miután kiszálltam megtörölköztem és felvettem egy rövid nacit és egy pólót. Majd a hajamat is áttöröltem és rászárítottam egy kicsit. Mikor kimentem Scott az ágyon feküdt és tv-t nézett.
-Mehetsz.-mosolyogtam rá.
Visszamosolygott majd ő ment be a fürdőbe. Én addig lepakoltam az ágyról pár ruhát és a mai ruhámat pedig külön tettem a tisztától. A tv-t egy zenecsatornára vittem. Kicsit kipakoltam, hogy otthonos legyen a szoba. Közbe pedig táncoltam, ahhoz képest ami ma volt tök jól érzem magam. Közbe énekeltem Ellie Goulding-Love me like you do című számát és táncoltam.
-De felpörögtél.-szólalt meg a hátam mögött Scott nevetve én pedig megijedtem.
-Mióta nézel?-kérdeztem már én is nevetve.
-Egy ideje, örülök, hogy ilyen boldognak látlak a maiak után.-mosolygott és közelebb jött és együtt kezdtünk el táncolni. Scott megfogta a combom és felemelt az ölébe és úgy kezdett el forogni. Majd hirtelen letett és mondta, hogy menjek hátrébb.
-Most pedig ugorj úgy az ölembe, hogy megfogom a derekad és felemellek.-magyarázta el én pedig már tudtam mire gondol. Mindig mondtam neki, hogy olyan jól néz ki a filmekbe is az meg a táncba is. De eddig sose csináltuk meg. Hátha most akarja, hát oké. Én elkezdtem futni és felugrottam, ő pedig elkaptam a derekam és felemelt úgy fordult lassan körbe, majd lassan engedett le a földre.


2015. május 25., hétfő

Második évad 3. rész

Sziasztok!:) Ezt a fejezetet Scott szemszögéből írtam, kicsit kiderül, hogy ő mit érez. Puszi :*

*Scott szemszöge*

Felvettem az ölembe Lydiát és siettem is vele a legközelebbi kórházba.
-Jézusom mi történt?-kérdezte döbbenten Lucy.
-Amiatt a seggfej Zack miatt van.-ordítottam.
-Mit mondott neki?-kérdezte rögtön Adam.
-Nem tudom de ha meglátom én esküszöm halálra verem.-mondtam idegesen és a kijárat felé tartottunk.
-Na mi van a kis csaj már be is piált?-kérdezte nevetve Zack. Átadtam Lydiát Adamnak.
-Vigyétek a kórházba én elbeszélgetek Zackkel.-mondtam.
-Scott!-szólt rám Lucy.
-Menjetek.-kiabáltam.-Majd megyek.-beszálltak a kocsiba és elhajtottak. Mi maradtunk ott Zackkel meg az új csajával.
-Mit mondtál neki te idióta?-kérdeztem ordítva.
-Azt, hogy csak egy éjszakát leszünk itt.-mondta nyugodtan, hogy tud ez ilyen nyugodt lenni?
-Utoljára mit mondtál?-löktem a falnak.
-Ööö azt hiszem nem emlékszek.-húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Na idefigyelj.-ragadtam meg a pólóját.-Lydia begyógyszerezte magát és ha most meghal az a te hibád lesz. Szóval..MI A SZART MONDTÁL NEKI?
-Nem csak leitta magát?-kérdezte döbbenten.
-NEM. Szóval azonnal mond mit mondtál neki!
-Azt hiszem azt, hogy menjen vissza apucihoz.-mondta félve.

-TE IDIÓTA! Az apja 4 éve meghalt.-ordítottam a képébe és behúztam neki egyet.-Ha most meghal az a te lelkeden szárad!
Otthagytam őket és siettem a kórházba. Az első taxit amit megláttam megállítottam és diktáltam is a címet a sofőrnek. Elég hamar odaértünk, kifizettem a fuvart és már rohantam is be. A portán megkérdeztem, hogy hova vitték azt a lányt akit nem rég hoztak be. A recepciós kérdezett még párat és elmondta merre kell menni. A liftnél sokan voltak, ezért a lépcső felé vettem az irányt. A lépcsőfokokat kettesével szedtem, nagyon féltem. Féltem, hogy elveszítem Lydiát. Amint megláttam Lucyékat rögtön odamentem.
-Na mi a helyzet?-kérdeztem aggódva.
-Ki kell mosni a gyomrát, még időbe hoztuk be azt mondták. Ha 10 perccel később érkezünk lehet nem tudtak volna már segíteni rajta.-kezdett el pityeregni. Egy kicsit megnyugodtam, hogy időbe hozták be. Megörültem volna ha bármi baja lett volna.
-Hé Lucy semmi baj, időbe behoztuk.-ölelte magához Adam Lucyt.-Veled mi a helyzet? Mi történt miután eljöttünk?
-Kiszedtem Zackből, hogy mit mondott neki.-mondtam és a kezem ökölbe szorult.
-És mit?-kérdezte Lucy.
-Azt, hogy "menjen vissza apucihoz".-idéztem Zack szavait.
-Istenem de gyökér.
-Aztán behúztam neki egyet és rohantam ide.-ültem le az egyik várószékre.
20 perc múlva kijött az orvos, hogy bemehetünk hozzá de még alszik.
-És mikor vihetjük haza?-kérdeztem.
-Akár már este ha megígérik, hogy pihenni fog.-mondta az orvos.
-Persze, köszönjük.
-Csak a munkámat végzem uram. Elnézést mennem kell a másik betegemhez.-mosolygott ránk és kikerült minket.

Mikor bementünk Lydia olyan nyugisan feküdt ott az ágyba. Még aludt. Istenem bele se merek gondolni mi lett volna ha 10 perccel később érnek be vele Adamék. De ezen nem szabad gondolkozni, időbe beértek vele ez a lényeg.
Adamék elmentek kávéért én pedig ott maradtam Lydiával. Megfogtam a kezét és biztatóan megszorítottam.
-Ha most hallanál nem merném elmondani de még egy ilyen csodálatos lány mint te nincs a világon. És nem tudom mi ez most köztünk. Ezt meg kéne majd beszélnünk. Mert ez, hogy lefekszünk egymással amikor akarunk ez már nem barátság, ez több. De kevesebb mint szerelem. Ez a legrosszabb. Talán barátság extrákkal? Igen talán az, de mi van ha emiatt már nem tudunk olyan nyíltak lenni a másikkal. Ahjj istenem, amiatt az este miatt van minden. De tudod mit? Nem bántam meg, egyáltalán nem..mert tökéletes volt. Igaz, hogy csak kicsit emlékszek de amire emlékszek az jó volt. És tudod mit? Lehet..-és nem tudtam folytatni, mert beléptek Adamék a kávéval.
-Na itt is vagyunk.-mondta halkan Lucy.
-Látom.-mosolyogtam rájuk.-Köszi a kávét.
-Hé Lydia felébredt.-szólt Adam, én pedig odakaptam a fejem. Remélem csak most kelt fel és nem 2 perccel hamarabb. Rám nézett és rám mosolygott én pedig már másodperc eltéréssel visszamosolyogtam.
-Sajnálom, hogy elrontottam a nyaralást.-kezdte el de leállítottuk.
-Nem.-mondtuk szinte egyszerre.-Nem rontottad el, amiatt a seggfej Zack miatt van.-folytatta Lucy.
-Pontosan.-értett egyet vele Adam.
-Akinek szép lila folt van most a szeme körül.-szólaltam meg.
-Mit csináltál?-kerekedett ki Lydia szeme.
-Csak elmondta mit mondott én pedig behúztam neki egyet.-meséltem el tömören.
-Köszönöm.-motyogta Lydia.-Köszönöm, hogy vigyáztatok rám és, hogy megmentettétek az életem azzal, hogy behoztatok a kórházba. Többet esküszöm nem csinálok ilyet. Csak akkor hirtelen előjött minden. Remélem nem haragudtok rám.
-Dehogy haragszunk.-mondta Adam.
-És ez csak természetes, hogy behozunk.-mosolyogtam rá.
-Hisz a barátaid vagyunk.-mondta Lucy.
Barátok..igen, barátok.
-Jajj istenem de jó, hogy ti vagytok a barátaim. Imádlak titeket.-nyújtotta a kezét ezzel jelezve, hogy menjünk oda megölelni. Fél perc múlva egy hatalmas közös baráti ölelés lett belőle.

2015. május 20., szerda

Második évad 2. rész

Sziasztok!:) Meg is érkeztem a következő résszel. Remélem fog tetszeni nektek. A rész alján a véleményeknél el ne felejtsetek egyet kattintani. Előre is köszi.:)
És aki még nem tette volna meg, de szeretne csatlakozni a facebook csoporthoz az itt megteheti: https://www.facebook.com/groups/776791062412497/
 Jó olvasást <3


Én: Héé emberkék! El kéne menni valahova csak mi. Ősök nélkül, buli, pia, szórakozás. Na??
Scott: Benne vagyok
Adam: Detto
Lucy: Mikor indulunk?
Én: Remek. Holnap gyertek át és megbeszéljük.:D
Scott: Rendben.
Adam: Ott leszek.
Lucy: Hányra menjünk?
Én: Délután 3 körül :D na puszii :*
Lucy: Puszi:*
Scott: Sziaa :*
Adam: Cső :*

 Másnap délután időbe itt voltak Scotték. Anyát délelőtt avattam be és tetszett neki az ötlet. Vagyis neki úgy mondtam, hogy 4 leérettségizett fiatal szeretne elmenni kirándulni. Beleegyezett. Felmentünk a szobámba és leültünk a szőnyegre.
-Kér valaki valamit?-kérdeztem mielőtt leültem.
-Nem köszi.-mondták.
-Szóval..-vettem elő a laptopom.-Mi lenne ha ebbe a hotelbe mennénk? A tengerhez közel van, elég tűrhető az ára.
-Nekem jó.-mondta Lucy majd a két fiú is.
-Remek.-kezdtem el nézni a foglalásokat.-Már csak úgy van hely, hogy holnap után mennénk és 5 napra.
-Ööö hát akkor Lydia ma irány vásárolni, mert nincs bikinim.-mondta Lucy.
-Nekem sincs.-néztem fel a laptopból.-Na foglalhatom?
-Igen.-mondták egyszerre.
-Ez kész.-csaptam le a laptop tetejét 5 perc múlva.-Mehetünk vásárolni.
Egy emberként pattantunk fel a szőnyegről és már lent is voltunk.
-Holnap után indulnánk már le is foglaltam és 5 napra. De most megyünk vásárolni, mert nincs bikinink.-hadartam el anyának.
-Rendben kicsim.-nevetett fel.-Puszi.
-Puszi.
Beszálltunk Scott kocsijába és mentünk is. Útközbe zenét hallgattunk és énekeltük. Vagyis csak mi Lucyval a fiúk pedig nevettek. Mikor odaértünk már rohantunk is be. Az első boltba bementünk, ahol megláttunk egy kirakatba egy bikinit. Én már egy fehér bikinivel a kezembe mentem a próbafülke felé és ahogy láttam Lucy is csak ő egy rózsaszínnel. Mikor kijöttünk a fülkéből megmutatni a fiúknak leesett az álluk.
-Szerintem ezt vesszük meg.-nevettem fel.
-Szerintem is.-nevetett Lucy is.-Szájakat becsukni.
Mikor visszavettük a ruháinkat mentünk fizetni. A bikiniken kívül vettem még egy ruhát, egy rövid nacit és 2 felsőt. Lucy pedig 2 ruhát és egy felsőt. Scott és Adam addig a fiú részlegen voltak és amint láttam ők is egy-egy szatyorral jöttek vissza.
-Mehetünk?-kérdeztem.
-Szerintem igen.-mondta Adam. Majd elindultunk a kijárat fele.

Szombaton már a kocsiba ülve tartottunk a hotel felé. Úgy érzem ez emlékezetes lesz. Mikor megérkeztünk a hotelbe mondtuk, hogy melyik két szobát foglaltuk le és ide is adták a kulcsokat. Mikor a lift felé tartottunk nem hittem a szememnek. Zack. Hogy kerül ez ide? És most egy teljesen másik lánnyal, mekkora seggfej. Nagy szerencsémre ő is meglátott. Gúnyosan elmosolyodott és odajött, a cicababa csaja pedig felment addig.
-Lydia menjünk innen.-súgta oda Scott.
-Nem, túlélem menjetek nyugodtan.-mondtam.
-Biztos?-kérdezte Lucy.

-Tuti.-mosolyogtam rájuk.
Amikor ők a lifthez értek Zack akkor ért oda hozzám.
-Mi újság Lydia? Hogy kerültök ide?-kérdezte kedvesen.
-Semmi. Kirándulni jöttünk de azt hiszem inkább másik hotelbe kellett volna menni.-céloztam arra, hogy ő is itt van.
-Nyugi csak ma éjszakára vagyunk ide hivatalosak. Tudod kell egy szoba estére, ahol lehetünk hangosak.-kacsintott, hányingerem lett tőle. Még jó, hogy nem feküdtem le vele.-De te úgysem tudtad megadni ezt nekem.
-És ezért szakítottál velem? Bocs, megcsaltál.-mosolyogtam rá gúnyosan.
-Lydia kérlek ebbe a világba már ez nem nagy szám. Egy este lett volna csak. Nem olyan nagy cucc.-mondta teljesen komolyan.
-Istenem, hogy lehetsz ekkora seggfej? Hogy járhattam én veled?-kérdeztem inkább már magamtól.
-Ilyen csábító erőm van.-kacsintott.-Már aznap a Starbucksban láttam rajtad, hogy bejövök neked.
-Mert ott aranyos meg kedves voltál, pedig valójába egy seggfej vagy. Egy perverz idióta állat.-mondtam már kicsit hangosabban és elakartam sétálni mikor megszólalt.
-Úgy kell menj vissza inkább apucihoz.-köpte a szavakat.
-Nyugodj meg vissza is megyek.-mondtam halkan.-Ne lepődj meg ha holnap mindenki rólam fog beszélni, hogy visszamentem "apucihoz".
Felrohantam a szobába amin Scottal osztozunk és előkaptam a nesze szerem. Berohantam a fürdőre és kiszórtam a tartalmát. Hamar meg is találtam a gyógyszert, amiből vettem egy marékkal és lenyeltem mindet. 5 perc múlva kezdtem érezni, hogy kezdek gyengülni. Elég erős gyógyszer és hamar hat. Kezdtek lecsukódni a szemeim, már csak annyit láttam, hogy Scott ront be a fürdőbe.
-Lydia, istenem. MIÉRT CSINÁLTAD EZT?-ordított mikor meglátta a gyógyszeres dobozt.
-Én csak azt teszem, amit Zack kért.-mondtam halkan.-Visszamegyek apuhoz.-és elsötétült minden. Lehet örökre.

2015. május 15., péntek

Második évad 1. rész

Sziasztok!^^ Meghoztam a második évad első részét. Remélem fog tetszeni. Jó olvasást! :)

Scottal azóta az este óta nem történt hasonló dolog de ugyanolyan jóba vagyunk. Mintha mise történt volna. Ma este átjönnek Scottékhoz Adamék meg még pár volt osztálytárs akikkel tartjuk a kapcsolatot. Este 8 körül már mindenki itt volt. 4 lány és 4 fiú volt, tehát 8-an voltunk. Ittunk pár felest bemelegítőnek.
-Heej emberek játszunk már 7 perc mennyországot.-kiabált fel Kyle.
-Na hozok akkor üveget.-ment a konyhába Scott.
Leültünk mi lányok egy körbe és a fiúk is. Először mi pörgettünk és Lucyra mutatott az üveg vége. Jajj. Adam ki fog akadni. Ezután a fiúk pörgettek. Lucynak marha nagy szerencséje volt, mert Adamra mutatott az üveg vége. Bementek a szekrénybe mi pedig elkezdtük mérni az időt. Hallottuk, ahogy Lucy a szekrényfalának ütközik majd egy halk nyögést.
-Siess haver már csak 2 perced van.-mondja David.
Két perc múlva először Lucy lépett ki vörös arccal majd Adam vigyorogva. A következő körbe Kyle ment Bellával. Ott is hallottunk hangokat. Most ismét pörgetünk és az üveg vége rám mutat, a fiúknál pedig Scottra. Rám mosolyog majd maga előtt beenged a szekrénybe és ő is bejön.
-Rajta.-kiabálják a többiek.
Mi csak állunk és nézzük egymást, az előző két hasonló eset magától jött ez meg most olyan furi így.
-Scott siess már nem halljuk a nyögéseket.-kiabálta azt hiszem Kyle.
-Csinálj úgy mintha nyögnél.-suttogta Scott. Én csak furán néztem rá végül elkezdtem hasonló hangokat kiadni.
-Ez az már csak 4 perc.-mondta Adam.

-Jó én ezt már nem bírom csak úgy nézni.-mondta Scott és a szekrényfalához nyomott. Meglepődtem de rögtön visszacsókoltam. Észre se vettük de letelt a 7 perc és kinyitották az ajtót mi pedig elváltunk gyorsan. Először Scott lépett ki rajta én pedig utána picit vörösen. Lucy kérdőn nézett rám. Odamentem mellé és annyit súgtam a fülébe, hogy holnap elmesélek mindent. Már csak David és Sarah maradt így ők ketten mentek be.
Ezután felelsz vagy merszeztünk és aki nem válaszol vagy nem csinálja meg amit mondanak neki az iszik. Elég perverz kérdések voltak és elég merész dolgokat kellett csinálni. A végére már nem is emlékszek annyit ittam.

Reggel, ooo reggel inkább délbe arra keltem, hogy nagyon melegem van. Hát persze. Lucy a lábamon fekszik Scottnak pedig a feje a hasamon van az én fejem pedig Kyle lábán. Mindenki jól el lesz gémberedve. Lassan kikúsztam Scott és Lucy alól és a konyhába mentem fejfájás csillapítóért és vízért. Tettem egy tálcára még 7 poharat és 7 szem gyógyszert és kivittem, hogy majd mindenki vegyen el egyet. Épp, hogy ránéztem a telefonomra lassan elkezdett mindenki kelni. Megköszönték a vizet és a gyógyszert majd kezdtek szedelőzködni. Amíg Scott kikísért mindenkit én gondolkoztam, ez most mi köztünk Scottal? Barátság? Az már biztos nem. Szerelem? Ááá nem én nem szeretem, mármint úgy nem. De akkor mi? Barátság extrákkal? Talán. Meg kéne majd beszéljük. Mikor visszajött Scott felálltam a fotelből.
-Na szerintem én is megyek, mert vigyáznom kell Emmára.-mondtam.-Szia.-adtam egy puszit neki.
-Csak egy puszi?-nézett rám mire én csak megforgattam a szemem.
-Szia.-kacsintott.
A hazáig vezető úton zenét hallgattam. Kicsit kikapcsoltam az agyam és csak a zenére figyeltem. A parkba láttam Zacket azzal a csajjal smárolni, gondoltam magamba smárolni lehet de az nem lesz csók. Gúnyosan elmosolyodtam majd sétáltam tovább, nem bírt már érdekelni egy ilyen seggfej. Örülök, hogy megszabadultam tőle. Mikor hazaértem pont akkor akart indulni anya.
-Na végre, hogy itthon vagy. Elmentem szia.-adott egy puszit és már itt se volt. Emmával megnéztem egy mesét majd játszottam vele. Elkezdődött a nyár és semmi programom nincs még. El kéne menni a barátokkal valahova kirándulni. Csak buli, fiúk és más semmi. Az ősök se lennének ott. Na ezt majd felhozom Scottnak meg Lucyéknak. Miután anya hazajött csináltam is egy csoportot és belevettem azokat akikre én gondoltam, hogy beszéljük meg akkor.

2015. május 10., vasárnap

Első évad 15. rész (az évad utolsó része)

Sziasztok!:) El se hiszem, hogy ilyen hamar elérkeztem az első évad végéhez. De hát ennek is el kellett jönni-e. A második évad első része majd pénteken lesz várható. Jó olvasást az évadzáróhoz. Puszi :*

Az elmúlt két hónapban letudtuk az érettségit és én azóta együtt vagyok Zackkel, Scott pedig Jessyvel. Bár ők mostanában sokat veszekednek. A mai napot úgy tudom kettesbe töltik és megünneplik Scott sikeres érettségijét. Én pedig Zackkel leszek. Ma este itt alszik nálunk. Úgy elgondolkoztam, hogy meg se hallottam a csengőt amit valaki már nagyon nyom.

-Jövök már.-futottam le a lépcsőn.-Na szia.
-Helló.-azt hittem már sose nyitsz ajtót jött be Zack.
-Bocsi el voltam bambulva.-csókoltam meg.
-Máris kiengeszteltél.-mondta mire én felkuncogtam.

*Scott szemszöge*
Ma estére kibéreltünk a szomszédvárosba Jessyvel egy hotelbe egy szobát. Kettesbe akarjuk tölteni a mai estét hátha helyrehozhatjuk a kapcsolatunkat, ugyanis most eléggé labilis. Nagyon sokat veszekszünk, többet az átlagnál. Lehet nem vagyunk egymásnak valók, kitudja. Most ülök be éppen a kocsiba és indulok érte. Fél óra múlva már ott is vagyunk a hotelnél. Kipakoltuk a cuccainkat és lementünk a hotel jakuzziához. Fürdőztünk egyet majd felmentünk. Láttam Jessy arcán, hogy valami nincs rendben.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Figyelj, beszélnünk kéne.-ült le az ágyra.
-Rendben.-ültem le én is.
-Szerinted is rosszabb a kapcsolatunk mint az első hónapba?-kérdezte.
-Őszintén? Igen.-válaszoltam.
-Jó, mert szerintem is. Nem tudom, szerintem...nem illünk össze.-mondta ki nagy nehezen.
-Ezen én is gondolkoztam már.-mondtam.
-Huhh akkor jó.-sóhajtott fel.-Szerinted mi legyen?
-Szakítsunk?-kérdeztem.
-Szerintem kéne. De attól lehetünk barátok.-mondta mosolyogva.
-Persze.-mosolyodtam el, felálltunk és megöleltük egymást.
Aznap este még beszélgettünk mint barátok. Sokkal jobban éreztük így magunkat, csak barátként.

*Lydia szemszöge*
-És ahhoz mit szólnál ha én smárolgatnék egy másik pasival? Hm?-akadtam ki teljesen.
-Figyelj sajnálom nem akartam és a csaj kapott le.-mentegetőzött Zack.
-Visszacsókoltál.-ordítottam.-Mégis mikor akartad elmondani?
-Sajnálom csak a pillanat hevébe volt utána rögtön ellöktem.-közeledett Zack de én hátráltam csak, amíg a falnak nem ütköztem.-Sajnálom.-suttogta ajkaimra.
-Hagyjál békén Zack majd megbeszéljük, nekem nincs kedvem most.-löktem el, bár nagy erőfeszítésembe telt mert úgy megcsókoltam volna de csak van büszkeségem. Hallottam, hogy csapódik az ajtó, elment. Úgy beszéltem volna most valakivel de Scottot se akartam felhívni, mert biztos romantikáznak Jessyvel, Lucy pedig Adammal van. Csak nekem alakult ilyen szarul a mai estém? Ááá jobb ha inkább alszok.

Másnap mikor felkeltem 6 nem fogadott hívásom volt, Zacktől. Visszahívtam. A második csörgés után felvette.
-Szia. Találkoznunk kell, most! Gyere a parkba.-és letette meg se várta a válaszomat. Döbbenten néztem a telefont még egy percig majd összekaptam magam. 15 perc múlva a parkba voltam. Zack ott ült egy lánnyal a padon, de mikor meglátott odajött hozzám.
-Figyelj emiatt tuti megutálsz de szakítani akarok.-mondta ki kerek perec én pedig ledöbbentem. Átnéztem a válla fölött.
-A lány miatt?-kérdeztem szemébe nézve.
-Khmm..igen.-vakarta meg a tarkóját.
-Rendben.-mondtam majd pofon vágtam és elsétáltam.
Hogy tehette ezt vele? Elkezdtek folyni a könnyeim. De nem! Nem éri meg egy ilyen seggfej miatt szomorkodni. Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és Scottékhoz indultam. Mikor odaértem becsöngettem.
-Szia Lydia.-mosolyogva nyitott ajtót.
-Helló.-mondtam komoran.
-Mi a baj?-lepődött meg.
-Együtt vagytok még Jessyvel?-kérdeztem meg se hallva kérdését.
-Nem, tegnap szakítottunk és megbeszéltük, hogy barátok maradunk inkább. De neked mi a bajod?-kérdezte még mindig furcsán nézve.
-Akkor jó.-és megcsókoltam. Nem érdekelt semmi, le kell vezetnem az idegességem. Nem habozott. Rögtön visszacsókolt.
-Zack megcsalt és ma szakítottunk. Elhívott a parkba és a csaj is ott volt és úgy szakított.-hadartam el majd újra megcsókoltam és az ölébe ugrottam. Felmentünk a szobába és az ágyra fektetett majd fölém tornyosult.
-Lydia. Csak ideges vagy ezt megfogod bánni.-nézett a szemembe. Tudtam, tudtam, hogy igaza van de nekem most szükségem van erre.
-Nem érdekel.-és megcsókoltam én innentől egyikünk se tudott már leállni.

2015. május 5., kedd

Első évad 14. rész

Sziasztok!:) Ez az évad utolsó előtti része. Vasárnap hozom az évadzárót.:) Puszi :*

*Lydia szemszöge*
Ma jönnek haza Scotték és ma jön át. Ennyire még nem izgultam. Csak alakuljon minden jól, és kapjam vissza a legjobb barátomat. Ennyit akarok.
A suli elég uncsi volt, épp hazafelé tartok a kormányt nagyon szorítom. Fél óra van Scott érkezéséig. Letettem a táskám és elmentem a fürdőbe megmosni az arcom, hogy kicsit felfrissüljek. Mikor jöttem ki épp akkor szólalt meg a csengő. Sóhajtottam egyet majd az ajtó elé sétáltam. Kinyitottam és ott állt. Szokásos zsebre dugott kéz, az a bizonyos félmosoly amiért a lányok megőrülnek.
-Szia.-mosolyodtam el.
-Helló.-mosolygott ő is.
Bementünk és felmentünk a szobámba, leültünk az ágyra majd vártuk, hogy valamelyikünk megszólaljon.
-Szóval.-kezdtük el egyszerre, egymásra néztünk és elnevettük magunkra.
-Na akkor figyelj megtörtént nem tudjuk meg nem történté tenni. De én nem akarom, hogy tönkremenjen a barátságunk emiatt az apró hiba miatt.-folytatta.
-Én is így gondolom.-mosolyogtam rá.-Na akkor szent a béke?
-Igen.-mondta majd rám nézett, én felálltam és megöleltem.

-De izé.-kezdtem el majd rájöttem, hogy nem kéne megkérdezni.
-Igen?-fürkésző szemekkel várta, hogy folytassam.

-Semmi mindegy.-mondtam és elfordítottam a fejem.
-Na mondjad ha elkezdted.-mondta.
-Nem.-makacskodtam.
-Lydia megcsikizlek.-mondta komolyan.
-Nee.-álltam fel de visszarántott és elkezdett csikizni.-Jó jó elééééég.
-Na akkor mondjad.-mosolygott rám.
-Szóval izé..-makogtam mint egy 15 éves.-Izé na.Szóval neked jó volt?
Láttam Scott arcán, hogy ledöbbent. Felhúzta a szemöldökét majd elmosolyodott.
-Igen, jó voltál.
-Öhm rendben.-biztos piros volt az arcom.
-Na és én?-nézett rám azzal a huncut mosolyával.
-Te is.-mosolyodtam el és még jobban elvörösödtem.

Ő csak elmosolyodott majd felállt.-Mennem kell.
-Oké, lekísérlek.-álltam fel én is.
Lent elköszöntünk, megöleltük egymást majd elment. Mikor kiment becsuktam az ajtót és nekidőltem. Istenem, ezen is túl vagyok. Örülök, hogy megbeszéltük.

*Scott szemszöge*
Végre megbeszéltük és mind a ketten nyugodtak vagyunk. Este még gyorsan kipakoltam meg felhívtam Jessyt. Megbeszéltük, hogy holnap átjön este anyáék úgyse lesznek itthon.

Másnap 4-kor meg is érkezett Jessy.
-Szia.-csókoltam meg.
-Helló. Hiányoztál.-csókolt vissza.
-Te is cica.-mosolyogtam rá.
-Na mit csinálunk?-jött be és a kanapéra ült.
-Van egy-két ötletem de azt most hagyjuk.-kacsintottam rá és azonnal elpirult.-Nézzünk filmet.
-Rendben.-mosolygott rám.
Elkezdtük a filmet. Én a kanapén ültem és a lábam az előttem lévő asztalon volt ő pedig mellettem fejét a vállamra hajtva ült. Miután vége lett a filmnek felállt.
-Hova mész?-kérdeztem.
-Mosdóba.-mondta majd ment tovább. Én addig elpakoltam a popcornos tálat majd visszamentem a nappaliba.
-Cigizel?-kérdezte Jessy az asztalon lévő cigis dobozra nézve.
-Aha.Kérsz egyet?
-Jöhet.-mondta.
Kimentünk a teraszra és rágyújtottunk.
Este még nagyon sok mindent csináltunk. Megnéztünk még egy filmet, csináltunk képeket, csókolóztunk.

2015. április 30., csütörtök

Első évad 13. rész

Sziasztok! Megérkeztem az új résszel. Még két rész lesz ebből az évadból és jön a második évad. Jó olvasást! :*

*Lydia szemszöge*
Furcsa volt látni Scottot azzal a szőke lánnyal. Az este alig aludtam, Zack tök aranyos de nem tudom, bezavart most Scott. Miért kellett meglátnom? Ahjj.

Vasárnap szinte végig tanultam, és azon agyaltam, hogy milyen lesz majd holnap Scottot megint látni. Elkerülni nem tudom hisz osztálytársak vagyunk. Bárcsak ne ittam volna annyit aznap este, most minden másképp lenne. De a múlton nem lehet változtatni. Este olyan 8 körül elmentem zuhanyozni majd le is feküdtem aludni.

Reggel izgatottan keltem. Felöltöztem elvittem Emmát az oviba és indultam is a suliba. Mikor beléptem a terembe Lucy rögtön a nyakamba ugrott és megölelt. Szétnéztem de Scott sehol se volt. Becsengőig beszélgettünk a lányokkal de Scott még akkor se jött. Hol lehet vajon?
Ez a nap is unalmas volt, mint végül megtudtam Scott a szüleivel elment wellnessezni. De jó már neki. Mikor utolsó óra után mentünk ki a suliból ott volt az a szőke lány akit Scottal láttam. Mikor elmentem mellette ennyit hallottam.
-És milyen a wellness?....de cuki vagy....jó jó siess haza puszi.-és letette a telefont. Ooo szóval ilyen jóba vannak már? Hát jó. Ezt az egészet már nagyon meg kéne beszéljük, hiányzik...hiányzik a legjobb barátom.
Egész délután tanultam mivel holnap 2 témazárót is írunk...hurrá. Hirtelen megszólalt a telefonom. Megnéztem, hogy ki hív és nem hittem a szememnek.

*Scott szemszöge*
Itt ülök és azon gondolkozok, hogy hívjam-e fel Lydiát. Ááá nem hívom biztos Zackkel van nem akarom zavarni. Aajj a picsába is nekem muszáj beszélnem vele. Felkaptam a telefonom a szekrényről és hívtam is. A 4. csörgés után felvette.
-Szia Scott.-remegett meg a hangja.
-Szia Lydia.
-Mondjad, miért hívtál?-kérdezte magabiztosabban.
-Meg kéne ezt beszéljük.-mondtam de nem mondott semmit.-Hiányzol.
-Scott.-kezdte el majd pár másodperc után folytatta.-Te is nekem.
-Ezt örömmel hallom.-mosolyodtam el kicsit bár tudom, hogy ő ezt nem látja.-Most éppen nem vagyok otthon de ha hazamentem csütörtökön akkor aznap délután megbeszélhetnénk.
-Rendben. Akkor csütörtök délután gyere át, nem lesz itthon senki.
-Oké. Na de én megyek szia.-köszöntem el.
-Szia Scott.
Sikerült. Azt hittem makacsabb lesz. Jó tudni, hogy hiányzok neki. Ezután felhívtam még Jessyt. Beszélgettem vele még vele 10-15 percet majd elköszöntünk. Ezek után elmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam majd lefeküdtem aludni.

Reggel arra keltem, hogy a nap sugarai sütik az arcom. Átmentem anyáék szobájába de csak apa volt fent még. Kint ült az erkélyen.
-Jó reggelt.-mondtam neki és leültem a másik székre mellé.
-Neked is.-mosolygott.-Lydiával mostanában miért nem találkoztok?
-Ööö beteg volt a múlthéten most meg ugye én itt vagyok.-leakartam zárni ezt a témát de apa tovább faggatott.
-Fiam ezt ne nekem mond, ismerlek már. Szóval mesélj csak.-nézett a szemembe.
-Ahjj rendben, de előbb adj egyet.-nyúltam a cigis dobozért. Ő is kivett belőle egyet és én is.-Szóval mikor anyával wellnessezni voltatok ketten.
-Bulit rendeztél.-fejezte be helyettem apa én meg döbbenten néztem rá.
-Honnan tudtad?
-Fiam én is voltam tini, na de mesélj tovább.
-Hát jó, szóval akkor ugye bulit szerveztem és ott volt Lydia is. Ő segített megszervezni az egészet. Aznap este kicsit sokat ittunk mindketten. Megkértem, hogy segítsen lekoptatni egy szőke csajt majd...-szívtam egyet és lassan kifújtam a füstöt.-Majd táncolni kezdtünk és csókolózni. Felmentünk a szobámba és gondolom tudod mi történt.
-Jajj fiam, lehetett volna több eszed.-sóhajtott fel apa és szívott egyet a cigiből.
-Tudom.-hajtottam le a fejem.-Félek, hogy tönkremegy a barátságunk, de tegnap felhívtam és megbeszéltük, hogy csütörtökön megbeszéljük.
-Értem. Hát hajrá fiam.-tette a vállamra a kezét apa.
-Sziasztok.-jött ki anya az erkélyre és adott egy puszit apának aztán nekem.
Felálltam és átmentem az én szobámba és kiültem az ottani erkélyre. Kettesbe hagytam kicsit őket na meg nekem is ki kell szellőztetni a fejem. Rágyújtottam még egyre.

2015. április 25., szombat

Első évad 12. rész

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt. Jó olvasást hozzá!:)

Mára már teljesen meggyógyultam és ennek nagyon örülök, mert ma találkozok Zackkel. Már nagy készülődésbe vagyok. Scottról azóta nem hallottam, Lucy akart mesélni de nem akartam hallani. Gondolom őt nem is érdekli ez az egész, biztos száz csajt szédít azóta. Én még rosszul érzem magam kicsit emiatt. Tudom, hogy ezután már nem lehet olyan a kapcsolatunk soha. És ez elszomorít. Annyira elgondolkoztam, hogy a csengő majdnem halálra ijesztett. Megfogtam a táskám és mentem is le a lépcsőn, anyától elköszöntem majd kiléptem az ajtón.
-Szia.-adtam egy puszit Zacknek.
-Hello. Csini vagy.-adott ő is puszit.
-Köszi.-mosolyodtam el.
Kinyitotta nekem a kocsi ajtót majd ő is beszállt és elindultunk. Moziba mentünk. A filmet én választottam. Egy vígjátékot választottam, mert nem akartam, hogy végig unja a romantikusat. Nagyon tetszett a film. Utána elmentünk kajálni. Nagyon sok közös tulajdonságunk van, jól érzem magam vele, kezdem megkedvelni. Evés után még nem akartam hazamenni ezért elmentünk sétálni. Megfogta a kezem mire én csak rámosolyogtam. Így sétálgattunk fél óráig és beszélgettünk, amíg el nem kezdett esni az eső. Gyorsan beálltunk egy tető alá, bár addigra már mindketten megáztunk kicsit. Egymásra néztünk majd elmosolyodtunk és Zack elkezdett közeledni és én is. Tudtam, hogy mi fog következni. Szinte egyszerre csókoltuk meg egymást, kezét a derekamra rakta én pedig nyaka köré fontam a kezem. Nem tudom mennyi idő telhetett el de jól éreztem magam. Boldog voltam, elfelejtettem arra a pillanatra mindent. Mikor elváltunk egymástól rámosolyogtam majd újra megcsókoltam. Mikor már kicsit csendesedett az idő visszasétáltunk a kocsijához és hazavitt.

*Scott szemszöge*
Ma Jessyvel elmentünk fagyizni, nagyon életvidám, kedves, aranyos és jó fej lány. Kezdtem megkedvelni, azt hittem ő is olyan lány mint a többi aki könnyen odaadja magát de nem. Már kétszer is próbáltam megcsókolni de nem sikerült. De ma sikerülni fog. Vettünk egy fagyit majd sétáltunk tovább. A fagyi végét elejtette amin mind a ketten nevettünk.
-Várj itt fagyis vagy.-mutattam a szája sarkába.
-Hol?-kapta rögtön oda a kezét.
-Majd én.-mondtam és elkezdtem közeledni felé. Nem tiltakozott, sőt. Rögtön visszacsókolt. Éreztük, hogy elkezd esni az eső de nem érdekelte egyikünket se. Mikor már azért elég vizesek lettünk beszálltunk a kocsimba és elindultunk kocsikázni. Mikor megálltunk az egyik pirosnál oldalra néztem. Mellettünk Lydiáék álltak meg. Lydia is pont akkor nézett oda, eléggé meglepődtem és ahogy láttam ő is.
-Scott zöld a lámpa.-szólt Jessy. Gyorsan észbe kaptam és elindultam. Még fél óráig kocsikáztunk majd hazavittem Jessyt. Elkísértem az ajtóig majd megcsókoltam és indultam vissza a kocsimhoz. Hazafelé menet Lydiáék utcájába mentem el, a házuknál kicsit lelassítottam. Egy ismeretlen kocsi volt a házuk kapubejárójába. Biztos a srácé akivel ma volt. Szomorú, hogy egy hét alatt ennyire eltávolodtunk egymástól. Mikor hazaértem felmentem a szobámba és írtam Jessynek.
Én: Holnap elmegyünk bulizni?:D

Jessy: Mehetünk:D Mikorra legyek kész?:)
Én: 8-ra, és csini legyél ;)
Jessy: Igyekszek:3
Az este folyamán még nagyon sokat beszélgettünk majd elköszöntem és mentem zuhanyozni majd aludni.

Másnap 10 körül keltem. Mikor lementem a nappaliba anya a kanapén ült.
-Na végre, hogy felkeltél.-állt fel.
-Miért?
-Hétfőn elmehetnénk wellnessezni. Kikéretlek a suliból a hétre.-mosolygott anya.
-Az nagyszerű lenne.-mondtam.
-Látom, hogy van valami baj, és Lydiával se találkoztok mostanában. Mi történt?
-Semmi, hagyjuk.-mentem fel vissza szobámba. Felhívtam Jessyt.
-Szia.-köszöntem.
-Hello, most keltél?-kérdezte.
-Igen, honnan tudtad?-lepődtem meg.
-Hallatszik a hangodon, olyan reggeli rekedtes.-kuncogott kicsit.
-Jaa.-mosolyodtam el.-Figyelj a következő héten nem leszek suliba de pénteken majd találkozunk meg persze ma is.
-Miért nem leszel?-kérdezte.
-Anyáék kikéretnek a suliból és megyünk wellnessezni.
-Ooo bárcsak az én anyámék is kikéretnének de ennek az esélye egyenlő a nullával-nevetett erőltetetten.
-Majd legközelebb megkérem anyáékat, hogy te is gyere.-mondtam.
-Tényleg?-örült meg.
-Igen.-mosolyodtam el újra.-Na de most mennem kell. Puszi, Szia.
-Puszi, Szia.-köszönt el ő is.