Második évad 8. rész

Sziasztok! Tudom, hogy pénteken kellett volna hozzam az új részt de akkor ballagtam és nem volt rá időm. Szombaton pedig még voltak vendégek. De ma már tudtam nektek hozni. Bocsánatot kérek még egyszer a késés miatt. Puszi :*

*Lydia szemszöge*
Amint hazaértem ledobtam magam az ágyra és csak bámultam ki a fejemből. Ki lehet az aki ennyire ismer/ismert? Miért kell ijesztgetnie? Olyan 11 lehetett mire sikerült elaludnom.

Reggel mikor felkeltem elmentem a fürdőbe elkészülni. Mikor végeztem és mentem vissza a szobámba ott volt Scott.
-Jó reggelt.-köszönt.
-Ööö neked is. Mi nem vagyunk haragban?-kérdeztem.
-Nem haragszok rád, kiborultál. Érthető. Most viszont elmegyünk palacsintázni, aztán moziba és így tovább. Hisz nyár van, csak nem akarsz itthon unatkozni.-mesélte ötletét mosolyogva.
-Igen, nyár van. Nem akarsz csajozni?-elevenítettem fel neki, hogy általában ilyenkor még jobban beleveti magát a csajozásba.
-Nem. Veled szeretnék lenni most.-mondta mosolyogva én pedig nem bírtam ki, hogy meg ne öleljem.
-Köszönöm.-suttogtam a fülébe.
-Ezen nincs mit köszönni.-mosolygott rám és szorosabban ölelt
Anyának szóltam, hogy ma Scottal leszek a városba. Először palacsintázni mentünk aztán moziba, vásárolgatni, kávézni és végül a parkba. Olyan jó volt vele, elfelejtettem minden bajt. Mindent. Sikerült elfelejtetnie velem, annyira kedves hozzám és olyan jó barát. Pedig én azt hittem, hogy azután az este után már nem leszünk olyan jóba. De tévedtem, szerintem mondhatjuk, hogy azóta jobb a kapcsolatunk szerintem. Na igen és itt véget ért a mai napnak a jó része és következett a rossz. Megláttam azt a kopasz pasit. Minket figyelt majd odament a fagyishoz és vett egy fagyit. Kicsit beszélgetett a lánnyal majd elment. Ekkor hirtelen ötletem támadt.
-Héé Scott megkívántam a fagyit. Te kérsz?-kérdeztem a mellettem ülő fiút.
-Nem, de hozok neked ha kérsz.-állt volna fel de visszaültettem.
-Hozok magamnak.-mosolyogtam rá.
Elindultam a kis bódé felé. Mikor odaértem a lány mosolyogva fogadott.
-Mit adhatok?-kérdezte.
-Ismered azt a kopasz férfit, aki az előbb itt volt?-kérdeztem kíváncsian.-Amúgy egy csokifagyi lesz.
-Milyen tölcsért szeretnél? Édes vagy sima?-lépett túl a kérdésemen.
-Édes, de kérdeztem valamit.-emlékeztettem rá.
-Rendben mindjárt adom.-mosolygott rám.
-Hahó kérdeztem valamit.
-Igen ismerem.-majd mintha eszébe jutott volna valami.-Vagyis igen ismerem, de nem személyesen. Csak általában itt vesz fagyit.
-Értem, köszi.-mondtam.
-A barátod?-nézett a pad felé, ahol Scott ült.
-Igen. Vagyis a barátom de nem úgy. Olyan haver féleség.-mondtam mosolyogva.
-Olyan ismerős.-nézte meg jobban a lány.
-Ja biztos valamelyik bulin találkoztatok egy éjszakára. Nagy nőcsábász.-nevettem fel.
-Arra biztos emlékeznék. De nem hiszem, hogy onnan lenne ismerős. Nem vagyok híve az egy éjszakás kalandoknak.-nézett rám.-Tessék itt a fagyid.
-Oh köszi, már el is felejtettem miért jöttem.-nevettem el magam ismét.
-Nincs mit.-nevetett ő is.-További szép napot.
-Neked is.-mosolyogtam rá.
Hát ez furcsa volt, na mindegy.

*Dom szemszöge (a kopasz férfi)*

Mit akarhatott Alisontól Lydia? Felismerte volna? Nem mertem addig visszamenni a bódéhoz, amíg el nem mennek Scottal. Beletelt egy fél órába de végül elmentek.
-Hé Alison. Mit akart Lydia?-kérdeztem a lányomat.
-Kérdezte, hogy ismerlek-e.-mondta majd kiszolgálta a vásárlót.
-És mit mondtál?-kérdeztem félve.
-Azt, hogy igen. De személyesen nem csak idejársz mindig fagyit venni.-magyarázta.
-Huhh akkor jó.-könnyebbültem meg.
-De figyelj ki volt az a srác mellette. Te csak ismered.-nézett rám.
-Scott, Scott Hill.-válaszoltam.-Miért?
-Ismerős volt.-rázta meg a fejét majd kedvesen megkérdezte a következő vásárlót, hogy mit kér.
-7 éve velük játszottál.-válaszoltam mosolyogva.
-Akkor onnan.-jutott hirtelen eszébe.-Köszönöm hölgyem máskor is jöjjön.-mosolygott az idős hölgyre.-De olyan szomorú, hogy fel se ismer Lydia.
-Sokat változtál, a hajad akkor egyenes volt és barna. Most pedig hullámos és szőke. Az arcod is változott kicsit, már olyan felnőttes.-néztem végig a lányomon, hogy tényleg mennyit változott.
-Hány évesek is Lydiáék?-kérdezte.
-18, miért?
-Akkor 2 év van köztünk.-számolta ki ez a roppant nehéz matematikai egyenletet.
-Igen. Na de most mennem kell, mert figyelem kell őket. Szia kicsim.-adtam egy puszit a homlokára.
Sietősen mentem arra amerre Lydia és Scott 10 perce. Nem mentek túl messze hisz a parktól egy utcányira lévő boltba tértek be. Követtem őket. Mikor Lydia meglátott a sorok közt ledermedt és engem nézett. Szegény lány nagyon félhet de nem mondhatok neki semmit. Nem akartam még jobban megijeszteni, ezért inkább továbbmentem.

*Lydia szemszöge*
-Mi a baj Lydia?-kérdezte Scott.-Mint, aki szellemet látott.
-Ja nem semmi csak elbambultam.-mondtam és a kasszához léptem, hogy fizessünk.
Scottal hazafelé tartottunk. Scott még bejött hozzánk egy kis időre. Felmentünk a szobámba. Amilyen szerencsétlen vagyok elejtettem a táskám és minden kiborult belőle. Scott rögtön leguggolt és elkezdte összeszedni, azonban egy valamiről megfelejtkeztem. A cetlik, a táska mélyén. Már késő volt. Scott hirtelen kiegyenesedett a két cetlivel a kezébe.
-Ezek mik Lydia?-kérdezte.