Nagyon jó volt ez a hét, ma megyünk haza szóval épp a bolt felé tartok üdítőt venni az útra. Mikor kijöttem a boltból ott állt egy kopasz bőrdzsekis napszemüveget viselő férfi és engem figyelt. Meg is torpantam, hirtelen a kezembe lévő üdítőre mutatott. Ránéztem az üvegre és egy cetli volt rajta, észre se vettem. Elolvastam. "Rajtad tartjuk a szemünket angyalom. -P.H."
Hirtelen felnéztem de a férfi már nem volt ott. Nagyon megijedtem. Istenem ha valaki szórakozik velem eskü kinyírom. A papírt a táskám aljára száműztem és mentem vissza a hotelbe. Mire visszaértem már Scott is bepakolt. Kicsit rendbe szedtük a szobát még és elindultunk a bőröndökkel a porta felé.
-Köszönjük szépen.-mosolyogtam a portáslányra.
-Ugyan, mi köszönjük, hogy itt szálltatok meg.-mosolygott vissza.-Máskor is gyertek.
-Észbe tartjuk.-mondta Lucy kedvesen és indultunk is.
Hazafele megálltunk még egy kávézónál és vettünk egy-egy kávét. Mikor jöttünk ki egy kopasz ember akkor ment be.
-Remélem máskor is betévednek. Enyém a hely.-mondta kedvesen, aztán ránéztem és beugrott. Ő is engem nézett. Ő volt ma a boltnál csak bőrdzsekibe és napszemüvegbe. Most, most meg olyan átlagosan van felöltözve.
-Persze. Finom a kávéjuk.-mondta Scott majd mentünk is.
Ez most agyonütött, ott álltam szemtől szembe velem. Istenem. Lesokkolt.
-Héé Lydia mi a baj?-kérdezte Lucy.
-Jaa..semmi csak elgondolkoztam .-mosolyogtam rá.
-Hát jó.
Beültem hátra Lucyval és elkezdtem forgatni a kezembe az üres kávés poharat. Megakadt a szemem az alján. Itt kiáll egy kis papír rész. Megfogtam és meghúztam, megint egy cetli.
"Ne tőlem félj hanem a főnöktől."
Kinéztem az ablakon és a kopasz emberke engem nézett a kocsi ablaküvegén keresztül.
-Scott induljunk már.-szóltam előre.
-Jó rendben, csak bekötöm a biztonsági övem.-mondta és 1 perc múlva már indultunk is.
Istenem, ki ez az ember? Mit akar tőlem? Vagyis a főnöke mit akar tőlem? Esküszöm valakit itt biztosan szórakozik velem. Ezt a kis cetlit is a táskám mélyére rejtettem. Nem akartam, hogy Scotték megtudják. Valaki tuti csak szórakozik nem akarom, hogy fölöslegesen aggódjanak. És akkor eszembe jutott amit Zack mondott, hogy menjek vissza apához, tudom, hogy megígértem, nem is fogok semmit csinálni de előjött minden. Alig vártam, hogy hazaérjünk és jól bezárkózzak a szobámba. Amint kitettek nálunk meg is tettem ezt. Felrohantam, anyának nem is köszöntem be. Amint észrevette rögtön jött is utánam.
-Mi a baj kicsim?-jött be a szobámba.
-Hagyj most egyedül.-mondtam a könnyeimmel küszködve.
-Kicsim tudom mi történt legelső nap. Scott felhívott.-mondta anya aggódó tekintettel.-Többet ne csinálj ilyet.
-Nem fogok de téged mintha érdekelne.-köptem a szavakat.
-Hogy mondhatsz ilyet?-kerekedett ki anya szeme.
-Ugyan anya, mindenki tudja, hogy ebbe a családba én maradtam egyedül.-forgattam meg a szemeimet.
-Nem igaz kicsim nem vagy egyedül.-ölelt meg de én elhúzódtam.
-Anya, Emma volt általában veled mindig én pedig apával, apa meghalt így én maradtam egyedül ebbe az elcseszett családba. Kérlek menj ki.-fordítottam hátat neki.
-Rendben.-sóhajtott fel anya, én pedig hallottam ahogy becsapja maga után az ajtót.
-Istenem.-tört fel belőlem a zokogás.
Ez most olyan mintha nem szeretném az anyámat, pedig de imádom csak tényleg ezt érzem. Ő mikor megszületett Emma vele volt elfoglalva én pedig apával voltam mint előtte is. Most, hogy meghalt egyedül maradtam. Csak én lehetek ennyire elbaszott. Persze a húgom is imádom meg minden. Ő nem is nagyon ismerte még apát, ezért neki könnyű hisz csak másfél éves volt mikor meghalt apa. Annyira lennék az ő helyébe most, neki annyira könnyű minden. A telefonom már harmadjára csörög és gondolom nem utoljára de inkább kikapcsoltam, nincs kedvem most semmihez és senkihez. Lefeküdtem és szép lassan álomba sírtam magam.
Reggel mikor belenéztem a tükörbe nem volt valami szép látvány. Karikás, kisírt, vörös szemek. Az arcom sápadt volt. De jó, megmostam az arcom hideg vízzel majd elővettem a sminkjeim. Felkentem az arcomra egy kis alapozót, a karikákat eltüntettem valamennyire. A szememet is kihúztam. Mikor megint belenéztem a tükörbe valamivel jobban néztem ki. Átöltöztem majd lementem. Meglepődtem, mert Scott ott ült a konyhába.
-Hát te?-kérdeztem rögtön.
-Én is örülök, hogy látlak.-mondta majd megölelt.
-Anyukád mondta, hogy mi történt tegnap. Nekem miért nem szóltál?
-Ja, hogy ti már mindent megbeszéltek? Azt is tudta, hogy mi történt első nap TŐLED. Most meg Ő számolt be neked arról, hogy mi történt este?-kezdtem felháborodni.-Nem kell rám vigyázni nagy lány vagyok tudok én magamra vigyázni. Hagyjatok már békén.-kiabáltam és utána felrohantam vissza a szobámba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése