Második évad 7. rész

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt. Ezt a részt kicsit több szemszögből írtam. Remélem fog tetszeni. Puszi :*

*Scott szemszöge*

Szegény Lydia, megtudom érteni a viselkedését és nem haragszok rá. 4 évig bírta ki, hogy ne bukjon ki. Ő a legerősebb ember, akit valaha ismertem. Nekem már egyszer ezt elmondta, hogy mit érez. Mindig meghallgattam és megnyugtattam de sose mutatta ki mások előtt, mindig nevetett ezért mindenki úgy gondolta, hogy boldog. Pedig nem volt az. Vagyis csak néha. 16 évesen egyszer nagyon berúgott, akkor is előjött neki minden de akkor is tartotta magát és csak nekem mondta el. Én segítettem neki, hogy az anyukája ne vegye észre, ezért azt mondtam, hogy nálunk alszik. Aznap este vesztette el a szüzességét is, a srác csúnyán kihasználta. És az a srác az akkori barátja volt. Én kaptam rajta őket a szórakozóhely mellett. Lydián látszott akkor, hogy nincs magánál. Felelőtlenség volt tőle tudom, de a barátjától is, hogy kihasználta. Odamentem és bevertem egyet a srácnak aki a földre esett én pedig gyorsan segítettem Lydiának, hogy összeszedje magát és elindultam vele hozzánk. Másnap nagyon ki volt szegény mikor elmeséltem mi történt. A fiúval aznap szakított. Sok mindenen kellett keresztülmennie, most nem szabad rá haragudnom és nem is haragszok. Segítenem kell neki. Tudtam, hogy ilyenkor már felesleges vele beszélni majd ha lenyugszik felkeresem, most inkább megyek.

*Lydia szemszöge*
Hallottam, ahogy csukódik a bejárati ajtó. Tudom, hogy rosszulesett Scottnak de elegem volt. Felkaptam a táskám és csak úgy elindultam. Először a parkba mentem és leültem egy padra gondolkozni. Pont ráláttam a fagyisra. Feltörtek az emlékek. Apa mindig idehozott fagyizni. Leültünk erre a padra és megettük a fagyit. Elmosolyodtam majd felálltam és vettem egy fagyit az emlék kedvéért. Mikor a lány ideadta a csokifagyit megköszöntem és elindultam. Mikor levettem a szalvétát amit a törzsélre rakott észrevettem, hogy van rá valami írva. Megfordítottam és elolvastam. "Apuci pici lánya még mindig ugyanazt a fagyit szereti? Milyen aranyos. Vigyázz magadra ribanc. -P.H."
Nagyon megijedtem, szétnéztem gyorsan, hogy nem-e figyel valaki de nem láttam semmit. Megfogtam a szalvétát és a kukába dobtam a fagyival együtt.

*P.H. szemszöge*

Mikor Lydia elment kijöttem a bokor mögül és figyeltem a távolodó alakját. Milyen csinos, érett nő lett belőle mióta nem láttam. 7 éve. Kizárt, hogy emlékszik rám. Főleg a nevemre. Talán meg kellett volna halnia a gyógyszer túladagolásban, jobb lenne neki. Szegény lány előre sajnálom, de hogy minek? És, hogy kitől? Hát tőlem. Egészen addig néztem míg be nem tért egy utcába. Nem tudja mi vár még rá.
Odasétáltam a fagyishoz.
-Kösz, hogy azt a szalvétát adtad neki amit mondtam.-adtam oda a pénzét a lánynak és ő elkezdte számolni.-Annyi amennyit mondtam, nem bízol bennem?
-Miért bíznék idegenekben?-tette fel a kérdést.-Még a nevedet se tudom.
-Nem is fogod.-mondtam.
-Nem is akarom. De többet ne kérj tőlem segítséget, kellett a pénz. Ezt is csak azért csináltam. De miután láttam a lányon, hogy megrémült legszívesebben ezt se fogadnám el.-nézett a pénzre.
-Nyugi nem foglak keresni többet, de ha megtudom, hogy bármit is mondtál erről valakinek megtalállak.-tettem fel a napszemüveget.
-Értem.-makogott a lány.
-Jó kislány.-mosolyogtam rá majd elsétáltam.

*Alison szemszöge (a fagyis csaj)*

-Na mit kellett átadj?-jött oda.
-Egy szalvétát, amire az volt írva "Apuci pici lánya még mindig ugyanazt a fagyit szereti? Milyen aranyos. Vigyázz magadra ribanc. -P.H.".-idéztem fel a szöveget, amit csak gyorsan átfutottam a szememmel.
-Köszi.-mosolygott rám.
-De azt mondta megtalál ha ezt valakinek elmondom. Ugye nem lesz semmi bajom?-kérdeztem rémülten.
-Kislányom semmi olyat nem csinálok, amivel ártanék neked.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Hisz az apád vagyok. De óriási kalamajkába kerültem és most rakom össze a tervem, hogy kijussak belőle és Lydiát is megmentsem, megérdemli. Az apjának is megígértem, hogy megvédem. És még rád is vigyázok kincsem. Szeretlek.-mondta.
-Én is téged apa.-mosolyogtam rá majd megöleltem.
Nem tudom mibe keveredett apa bár sejtem, de bármit megteszek, hogy kijuttassam belőle. És Lydiát is meg kell védenünk, istenem. Lydia ezt nem érdemli meg. Milyen jó is lenne ha még emlékezne rám. Szomorú volt látni, hogy idegen vagyok számára. Ma is vette azt a fagyit és rám mosolygott de semmi, meg se ismert. Megértem hisz egyáltalán nem úgy nézek ki mint 7 éve.