A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évadkezdő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évadkezdő. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 8., vasárnap

2015. augusztus 17., hétfő

Harmadik évad 2. rész

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt!:) Puszi jó olvasást :*

*Scott szemszöge*
Reggel mikor felkeltem első gondolatom Lydia volt. Annyira örülök ennek, hogy szeretjük egymást. A legelején kezdjük az se baj csak legyen már végre teljesen az enyém. Megküzdök érte ha kell. Lassan felültem és nyújtóztam egyet, elmentem az ablakig majd kinyitottam. A friss levegő megcsapott. Egy darabig bámultam ki az ablakon majd a fürdőbe indultam. 10 percig áztattam magam majd egy törölközőt a derekam köré tekerve mentem a szobámba. Kivettem egy boxert, egy nadrágot és egy felsőt a szekrényből és felvettem őket. Lementem reggelizni. Mára is megbeszéltünk Lydiával egy találkozót. Amint ez eszembe jutott nem is kezdtem el enni hisz reggelizni megyünk. Vagyis inkább ebédelni. Fél 12-re beszéltük meg a találkozót, és most 11 óra múlt 15 perccel. Gyorsan felszaladtam a pénztárcámért majd el is indultam Lydiáékhoz.
Amint megérkeztem a házukhoz le is parkoltam. Az ajtónál csengettem egyet. Ema nyitott ajtót.
-Szia prücsök, de rég láttalak.-kaptam is fel az ölembe.
-Scott.-örült meg nekem és rögtön megölelt.-Gyere nézz velem mesét, Lydia még készül.-húzott a kanapé felé.
10 percig néztem vele a mesét mire Lydia lejött. Nem tudom mikor jöhetett le, de egyszer csak megéreztem, hogy valaki néz. Hátranéztem és ott figyelt minket mosolyogva. Annyira gyönyörű volt. Egy rövidnadrág volt rajta, ami nem takarta hosszú formás combjait. Egy haspóló akarta félig felsőtestét, ami megmutatta a nőiesen kidolgozott hasát is. Istenem olyan eszméletlenül jól néz ki. Észre se vettem de ajkamba haraptam.
-Indulhatunk?-zavarta meg gondolataimat.
-Öhm persze.-álltam fel mosolyogva.
-Gyere Emma átviszlek Mrs. White-hoz.
Miután elrendeztük Emmát indultunk is.
Gyrosozni mentünk. Bementünk a már jól ismert helyünkre és leültünk egy asztalhoz. Kiválasztottunk mit kérünk és rendeltünk is. Nem volt sok idő míg kihozták. Mindenféléről beszélgettünk, holnapra is megbeszéltünk egy talit. Miután megettük fizettünk és távoztunk is. A park felé mentünk, hogy letudjunk ülni. Út közben lassan rácsúsztattam kezem kezeire és megfogtam azt. Lenézett a kezünkre majd rám és rám mosolygott én pedig viszonoztam. Amint a parkba értünk leültünk a szokásos helyünkre és újra beszélgetni kezdtünk. Ettünk még közbe egy fagyit is. Olyan 3 óra lehetett mikor azt mondta, hogy menni kéne Emmáért. Felálltunk és újra megfogtam a kezét, majd elindultunk.
Az úton egyikünk se szólalt meg, nem volt kínos a csend. Pont jó. Amint az utcájukba értünk Mrs. White lakásához mentünk. Emma még nem akart hazajönni, mert ott volt Luke. Lydia hagyta még egy kicsit, ezért átsétáltunk a házukhoz és megálltunk az ajtó előtt.
-Öhm bejössz?-kérdezte kicsit zavartan, én csak elmosolyodtam majd bólintottam.
Bent leültünk a kanapéra és közös megegyezés szerint filmeztünk. Lydia elment popcornt csinálni és hozni üdítőket. Én pedig addig választottam egy filmet. Egy horrort.
Betettem a lejátszóba a DVD-t és vártam Lydiát. Az üdítőket letette az asztalra a popcornt pedig az ölébe véve leült mellém én pedig elindítottam a filmet. Mikor meglátta, hogy horror film lesz kicsit bosszúsan nézett rám. Eleinte elég jól bírta a filmet de úgy a közepe felé mikor levágták egy ember fejét hirtelen az ölembe ugrott, én ezen csak elmosolyodtam majd az egyik karommal átöleltem. De mikor megláttam, hogy a popcorn kiborult elnevettem magam.
-Ne nevess, megijedtem.-nézett rám komolyan.
-Jó jó.-mosolyogtam rá.
A szemem cikázott a szája és a szeme közt. Most a szemébe néztem ő pedig az enyémbe. Levezettem a tekintetem a szájára és közelebb hajoltam, ő is közeledett. Pár ajkaink súrolták egymást mikor kivágódott az ajtó és Emma szaladt be rajta vígan. Amilyen gyorsan csak tudtunk szétrebbentünk.
-Ti mit csináltatok?-állt meg előttünk a kislány.-Csókolóztatok? Fúúúúúj.
-Épp ez az, hogy csak majdnem.-motyogtam elég halkan de Lydia így is meghallotta.
-Nem ezt fogod majd mondani 10 év múlva.-kacsintott a húgára Lydia. Elmosolyodtam majd segítettem összeszedni a kiborult popcornt. Miután összeszedtük Lydia az ajtóig kísért.
-Hmm nem pótoljuk be,a mit a húgod megzavart?-kérdeztem és magamhoz húztam.
-Szia Scott.-nevetett majd kitolt az ajtón.
Na majd holnap megcsókolom. Ami késik nem múlik. Úgyis összejön, ha már jó párszor sikerült. Beültem a kocsimba majd hazamentem. Otthon felmentem a szobámba és letusoltam. Felvettem egy boxert majd az ágyra dőltem. Megláttam a falon egy képet, amin mi vagyunk Lydiával 5 évesen. Már akkor is védelmezően öleltem. Csak akkor még barátként. Ezután eszembe jutott az első csókunk. 13 évesen.

*Visszaemlékezés*
-Scott?-nézett rám Lydia.
-Igen?-fordultam felé érdeklődően.
-Te csókolóztál már?-kérdezte elpirulva.
-Nem, te?-kérdeztem vissza.
-Én se, de..kipróbálnám.-nyögte ki.
-Kivel?-mosolyogtam rá.
-Hát gondoltam veled.-nézett a földre én pedig azonnal letettem a konzolt a kezemből és ránéztem.
-Velem?-álltam fel.
-Igen, veled.-állt fel ő is.-Egyikünknek sincs most barátja vagy barátnője. Miért ne? Nem lennénk már olyan bénák akkorra.
-Igazad van.-gondolkodtam el. Hirtelen ötlettől vezérelve a falhoz toltam Lydiát.-Most?
-Most is akár.-nézett rám szégyenlősen.
Lassan odahajoltam hozzá, az ajkaink súrolták egymást már mikor ő még közelebb hajolt és szinte egyszerre csókoltuk meg egymást.
*Visszaemlékezés vége*

2015. augusztus 12., szerda

Harmadik évad 1. rész

Sziasztok!:) Meghoztam a 3. évad első részét.:) Jó olvasást :*

Tegnap nagyon örültem mikor Scott azt mondta, hogy szeret. Én is szeretem őt. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk együtt de lassan haladunk. Nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Kezdjük a randikkal, "első" csók köztünk meg stb. Mára is megbeszéltünk egy randit. Most keltem fel. Amint a talpam hozzáér a padlóhoz egy ásítás hagyja el a számat. Odasétálok az ablakhoz és kinyitom azt. Amint a nap megsüti az arcom lecsukom a szememet, majd pár másodperccel később újra kinyitom mikor már megbarátkozott a fénnyel. Mélyen beszívom a friss levegőt majd elindulok a szekrényem felé. Kicsit tűnődök rajta, hogy mit vegyek fel. Meleg van kint. A választásom végül egy fekete rövid nacira és egy lenge atlétaféleségre esett. Kiválasztottam még a fehérneműt is és a ruháimmal együtt bementem a fürdőbe. Levettem a pizsamám és beálltam a zuhany alá. A sampont ráérősen dörzsöltem a hajamra. Miután áztattam magam még egy kicsit kiléptem a zuhanykabinból. Magam köré tekertem az egyik törölközőt a másikat pedig a hajamra. Belenéztem a tükörbe és elég tűrhető látvány fogadott. A szemem se volt karikás, megvoltam magammal elégedve. Megtörölköztem majd felvettem a kikészített ruháimat. A hajamról leszedtem a törölközőt és elkezdtem megszárítani. Mikor kész lettem visszamentem a szobámba és megnéztem az időt. 11 óra. Scottal délután 2-kor találkozunk a parkba. Lementem a nappaliba, ahol a húgom nézett TV-t. Leültem mellé.
-Nem vagy éhes?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem, mielőtt anya elment csinált palacsintát még van ha te is kérsz.-nézett rám és megölelt. Olyan aranyos volt. Megpusziltam a fejét és elindultam a konyhába, hogy én is egyek. Csináltam egy kávét is és leültem az asztalhoz. Amíg ettem azon gondolkoztam, hogy mit csináljunk ma Scottal. Az oké, hogy a parkba találkozunk de utána. Mikor barátok voltunk csak úgy jött, most kicsit furább lesz. Vagy ne izguljak ennyire? Majd jön aminek kell jönnie. Spontának leszünk. Miután megettem a palacsintám elmostam azt a pár edényt, ami ott volt. Leültem és néztem egy kicsit a TV-t Emmával. Szeretek vele lenni. Ő még kicsi nem tudja milyen szerelmesnek, csalódottnak, depressziósnak lenni. Bárcsak még gyerek lehetnék. Szerettem nézni, ahogy azzal az apró édes mosolyával nézi a TV-t, szinte beleéli magát a történetbe. Észre se vettem magamon, hogy őt nézem már jó pár percre.
-Mit nézel annyira Lydia?-nézz fel rám.
-Ja semmi, csak téged.-mosolyogtam rá és megöleltem.-Szeretlek prücsök.
-Én is téged Lydia.-ölelt meg.-Ha nagy leszek olyan szeretnék lenni mint te. Te vagy a példaképem.
El se tudom mondai, hogy ez mennyire jól esett. A húgomnak én vagyok a példaképe. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Most nagyon boldog voltam. Pedig ha tudná, hogy én se vagyok egy szent.
-Miért sírsz?-kérdezte aggódva.
-Ez örömkönny, jól esett amit mondtál.-töröltem le a könnyem.
-Mert így gondolom.-mosolygott tovább majd visszafordult a TV felé és nézte.
Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz Emma mikor olyan idős lesz mint én. Vajon hozzám fog fordulni szerelmi tanács esetén? Adtam még egy puszit a fejére és felmentem a szobámba. Már 1 óra 25 perc volt. Gyorsan megfésülködtem még, tettem magamra egy kis sminket de nem vittem túlzásba, belepakoltam a táskámba ami kellett. Majd indultam le a lépcsőn.
-Emma gyere átviszlek Mrs. White-hoz.-szóltam a húgomnak.
-De miééééééért?-nyújtotta el az é betűt.
-Ott lesz Luke is.-mosolyogtam rá.
-Megyeek.-szaladt a szobájába egy pár játékért majd lent is volt.
Lukekal nagyon jól kijönnek. Annyira aranyosak együtt. Bezártam a házat majd megfogtam a húgom kezét és átmentünk a szomszédba.
-Jó napot!-köszöntem.
-Csókolom.-nézett fel Emma az idős nénire.
-Emma itt maradhat pár óráig? Szerintem 4-5 körül jövök érte?!-kérdeztem kedvesen.

-Persze.-mosolygott a néni majd behívta Emmát.
-Köszönjük, akkor majd jövök Viszlát.-köszöntem el mosolyogva.
-Szia Lydia.-köszönt el a néni.
1 óra 45 perc volt. Pont időbe vagyok. Zenét hallgattam amíg a parkhoz nem értem. Scott már ott volt.
-Szia.-köszönt.
-Hello.-köszöntem vissza és megöleltük egymást.
-Merre?-kérdezte.
-Nekem mindegy, mehetünk jég kásázni is.-mondtam.
Út közbe beszélgettünk mindenről. Arról, hogy milyen volt eddig a nyarunk. Hogy milyenre tervezzük. Miket akarunk még csinálni. Lucyékról, hogy milyen jó nekik lementek nyaralni Adammal. Mindenféléről. Épp mondott valamit Scott én pedig annyira elkezdtem nevetni, hogy leejtettem a jégkásám, ami persze kiborult de még mindig nevettem. Na ezen már Scott is elkezdett nevetni. Olyan jó volt vele lenni. Nagyon gyorsan eltelt az idő. Már 4 óra 20 volt. Mennem kéne Emmáért.
-Szerintem én megyek, mert Emma a szomszéd néninél van.-vázoltam a helyzetet.

-Rendben.-mosolygott majd elkezdett közeledni. Nem! Nem szabad még! Előről kezdjük. Hirtelen cselekedtem. Gyorsan adtam az arcára egy puszit majd elköszöntem és elindultam. Nem néztem hátra.
Emmát gyorsan elhoztam Mrs. Whittól majd felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Gondolkoztam a mai napon.

2015. július 12., vasárnap

Második évad 12. rész

Sziasztok!:) Holnap megyek el táborba és majd csak vasárnap jövök haza valamikor, szóval egy bő hétig nem lesz új rész. De igyekszek legközelebb majd hétfőn hozni miután hazajöttem. Sok puszi :*

-Mond ki hangosan!-utasítottam miután a földre löktem.
-Az igazság nem olyan egyszerű.-mondta.
-MOND KI HANGOSAN ÚGY, HOGY MINDENKI HALLJA!-szorítottam jobban a nyakát.
-Én öltem meg APÁDAT!.-emelte ki a végét.
A következő másodpercbe annyit vettem észre, hogy Scott arrébb tolt engem és ő vette át a helyem és elkezdte ütni.
-Miért tetted? VAN FOGALMAD RÓLA, HOGY MIATTAD KÉT LÁNYGYERMEK VESZTETTE EL AZ APJÁT?-ordította Scott majd püfölte tovább. Én gyorsan kimentem szólni Doméknak, mire visszaértem azt láttam, hogy Peter kezébe ott a kés és Scott felé tartja.
-Neee.-futottam oda rögtön és arrébb löktem Scottot. Sikerült is a tervem de pár másodperc múlva éreztem egy szúrós érzést az oldalamon. A földre rogytam.
-Olyan mint az apja, képes meghalni a szeretteiért.-mondta gúnyosan majd épp készült elfutni mikor megjelent Dom és Alison.
-Na álljál csak meg.-fogta le Dom.-A rendőrség már úton van.
-Apa szerintem egy mentőre is szükség lesz.-mondta Alison és már mellettem is termett.-Mutasd a sebet.
Felemeltem a felsőm de én nem mertem odanézni.
-Scott menj szabadítsd ki Lucyt és Adamot.-mondtam neki.-Rám vigyáz addig Alison.
Scott bámulta még pár másodpercig Alison majd odament Lucyékhoz.
-Hát ezzel kórházba kell menni Lydia, nem viccelek elég mély a seb.-mondta majd felsegített és leültetett egy székre.
-Jól vagyok.-erősködtem.
-Elhiszem én de muszáj ellátnia valakinek, aki orvos.-mondta Alison.
Megfogta a felsőm és letépett belőle egy darabot és a sebre tette.
-Ezt tartsd itt, nehogy elvérezz míg a mentő ideér.-tettem amit kért.
Alison odament segíteni az apjának. A következő percben Scott, Lucy és Adam állt ott mellettem.
-Ki volt ez a lány Lydia?-kérdezte Scott.
-Az apuja, akivel most Peter fogják le apa egyik legjobb barátja volt. És mikor átjöttek mindig hozták Alisont is, és vele játszottunk mikor te is ott voltál. Csak akkor még barna haja volt és egyenes.-meséltem el neki.-De figyeljetek majd mindent elmondok de most fáradt vagyok.
-Emlékszek most már rá. És oké nyugodtan pihenj.-mondta Scott és megfogta a kezem én pedig rámosolyogtam.
-Itt a mentő és úgy hallom a rendőrség is.-mondta Lucy.
A következő másodpercben egy csomó ember lett a helyiségbe. Két férfi egy ágyat hozott be, amire ráfektettek és e mentőautóhoz vittek.
-Csak egy valaki jöhet be vele, ki legyen az?-kérdezte az egyik férfi.

-Én.-válaszolt rögtön Scott.-Ti majd gyertek miután itt minden rendben van.

*Scott szemszöge*
Itt ülök kint a váróterembe és várom, hogy az orvos mondjon végre valamit. Azt mondták megvizsgálják, mert elég mélyre ment a kés. De az 100%, hogy össze kell varrni. Miért ugrott elém? Miért nem engem szúrtak le akkor most ő nem szenvedne. E gondolatok jártak a fejembe mikor kijött az orvos.
-A barátnőjének elég mélyre sikerült az a kés. Vigyáznunk kellett, hogy ne sértsen meg valami belsőszervet. Kitisztítottuk a sebet és összevarrtuk. Bent tartanánk pár napig még megfigyelésen, hogy tényleg nem-e sérült valami belsőszerve.-mondta el az orvos a tudnivalókat.-A 32-es kórterembe lesz. Most mennem kell elnézést.
-Köszönöm.-mondtam utána fordulva, mert már itt se volt.
A barátnőm? Elég rég volt olyan kapcsolatom ami nem 1-2 hónapig tartott volna. Asszem 16 évesen utoljára.
Elindultam a 32-es kórterem felé, mikor benyitottam még aludt Lydia. Szegény, biztos kiborította mindez. Minden ilyen vele történik. Azt akarom, hogy tudja, hogy én mindig itt leszek neki bármi történjen is. Mert...mert..
-Szia.-jöttek be Lucyék.-Hogy van?
-Sziasztok.-suttogtam, nehogy felkeljen Lydia.-Menjünk ki, nem akarom, hogy felkeljen.
-Rendben.-mondták és kimentünk a kórterem elé.
-Szóval kitisztították a sebét de még bent tartják pár napig megfigyelni, mert elég mélyre ment a kés. Na és veletek mi van?-érdeklődtem.
-Miután elmentetek a rendőrség letartóztatta Petert, mint kiderült nem ez az első eset de most végre sikerült elkapniuk. Dom rendőr lett az évek során és most előre léptették, mert sikerült elkapnia Petert. Alison pedig majd holnap jön be Lydiához. De viszont a rendőrség majd kiszeretné hallgatni Lydiát.-mondta el egy szuszra Adam.
-Értem. És az anyukáját valaki értesítette már?-kérdeztem idegesen.
-A rendőrség. És Jade már úton van hazafele.-mondta Lucy.
Visszamentünk Lydiához, aki addigra már felkelt és neki is elmeséltünk mindent.

2015. július 3., péntek

Második évad 10. érsz

Sziasztok! Ma értem haza a táborból szóval ilyen full fáradt vagyok. Gyorsan felteszem az új részt és megyek is aludni szerintem. Puszii :*

Reggel mikor felkeltem első utam a fürdőbe vezetett. Ásítottam egyet és bezártam az ajtót. De mikor észrevettem, hogy valaki írt rá egy sikítás hagyta el a számat.
-Lydia jól vagy?-hallottam anya hangját a szobámból.
-Igen csak leejtettem egy tükröt és azt hittem el fog törni. A szívroham jött rám.-mondtam még mindig az ajtót nézve.
-Ja akkor jó.-mondta anya.-Mit kérsz reggelire?
-Zabpehely jó lesz.-mondtam.
Mikor anya kiment a szobámból újra az ajtóra néztem.

Gyorsan előkerestem a telefonom és hívtam is Scottot.
-Scott vedd fel kérlek.-suttogtam.

-Háló?-szólt bele.
-Na végre. Valaki járt a szobámba meg a fürdőmbe. Istenem gyere ide.-teljesen kétségbe voltam esve.
-Mi? Már is ott vagyok.-letette.
Hogy jöhetett be? Az ablakra néztem, amit elfelejtettem bezárni este. Hát persze. Istenem. Itt jött el az ágyam mellett és úgy ment a fürdőbe. Istenem, mikor én aludtam. Teljesen ki voltam. Pár percig még ültem az ajtó előtt amire írtak majd hallottam, hogy valaki bejön a szobámba.
-Lydia.-ez Scott.
-Itt vagyok.-szóltam ki a fürdőből. Rögtön bejött.
-Mit csinál..-be is fejezte a kérdését mikor meglátta az ajtót.
-Scott ez az ablakon keresztül jött be. Félek.-motyogtam. Leguggolt mellém és megölelt.-Érted? Itt volt a szobámba miközben én aludtam. Mi van ha csinál velem valamit?-kezdtem el sírni.
-Shh.-nyugtatott Scott.-Semmi baj. Megoldjuk. Ha akarod itt maradok ma éjszakára.
-Megtennéd?-kérdeztem.
-Persze.-tolt el magától kicsit, hogy a szemembe nézhessen.
-Oké.-szipogtam.-Megkérdezem majd anyát. De most fel szeretnék öltözni meg rendbe hozni az arcom, hogy anya ne lássa, hogy sírtam.
-Oké. A szobádba leszek.-ment ki.
Én gyorsan átöltöztem és tettem egy kis sminket majd mikor mentem volna ki megijedtem. A felirat még mindig itt volt.
-Scott.-szóltam ki.
-Igen?-jött az ajtó elé.
-Gyere be.-mondtam neki.-Segíts ezt eltüntetni innen.
Megfogtunk egy rongyot amivel letudjuk törölni. Vagy 5 percig súroltuk mire lejött. Felsóhajtottunk mikor végeztünk. Lementünk a konyhába reggelizni bár én nem nagyon tudtam enni.
-Lydia ma el kell utazzak New Yorkba munkaügyben. Egy hétig leszek oda. Emma a nagyinál lesz addig.-közölte anya.-Te pedig egyedül leszel itthon, áthívhatsz bárkit nyár van.-mosolygott rám.
-Köszönöm.-erőltettem egy mosolyt magamra.

-Ha bármi baj van hívj.
-Rendben. Mikor indulsz?
-Este 7-kor.
-Értem.-ettem tovább.
Scott reggeli után hazament és pakolt pár ruhát, hogy ma este átjöjjön 7 után. Én anyának segítettem összepakolni. Fél hatkor elindultunk a nagyiékhoz, aki a város másik felén lakik. Ott voltunk fél óráig kb. Beszélgettünk kicsit majd elköszöntünk a nagyiéktól és Emmától. Beszálltunk anyával a kocsiba és a reptér felé indultunk.
-Miért is kell most elmenj New Yorkba?-kérdeztem.
-Felkeresett az egyik ottani cég, hogy meg kell tervezzek nekik 6 különböző esküvői ruhát és el kell vigyem a terveket és ott kell maradjak amíg meg nem csinálják, hogy átellenőrizzem őket és változtassak rajtuk ha valami nem jó.-mesélte el. Nem is mondtam még, anya divattervező.
-Ez szuper. Majd csinálj képeket a ruhákról és muti.-lelkesedtem.
-Rendben.-mosolygott rám anya.-De ha most nem sietsz lekésem a repülőt.
Nekem ennyi kellett csak és jobban rátapostam a gázra. 15 perc volt a gép indulásáig és mi pont akkor parkoltunk le. Segítettem gyorsan bevinni anya csomagjait. Szerencsére időbe beértünk, gyorsan elköszöntünk és anya szállt is fel a gépre. Megvártam míg a gép felszáll és elindultam. Mikor kiértem a kocsihoz ott volt egy papír az ablakon. Azt hittem megbüntettek, mert rossz helyre álltam de mikor elolvastam, hogy mi van a papíron jobban örültem volna a büntetésnek. "Egyedül leszel egész héten? Nem félsz? Talán megint bemegyek a házatokba. Talán most veled is történik valami. -P.H."
Bepattantam a kocsiba és amilyen gyorsan csak tudtam hazamentem és hívtam is Scottot.
-Na itt is vagyok.-lépett be az ajtón én pedig a kezébe nyomtam a lapot.
-Hé Lydia nyugi. Itt maradhatok egész hétre ha akarod és áthívhatjuk Adamékat.
-De akkor nekik is muszáj lesz elmondani.
-Talán el kellene.-mondta Scott.
-Talán. De ezzel ma ne foglalkozzunk. Inkább menjünk aludni, fáradt vagyok.
-Ahogy akarod.-mondta majd megfogta a táskáját és követett a szobámba.
Miután mind a ketten lezuhanyoztunk bebújtunk az ágyba. Scott és énköztem kb 15 centi volt. Hirtelen ötlettől vezérelve odabújtam hozzá.
-Nem tudok aludni.-suttogtam.
-Vigyázok rád nyugi, aludj.-ölelt át én pedig a mellkasára tettem a fejem.

2015. június 9., kedd

Második évad 6. rész

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt. Jó olvasást! :*

Nagyon jó volt ez a hét, ma megyünk haza szóval épp a bolt felé tartok üdítőt venni az útra. Mikor kijöttem a boltból ott állt egy kopasz bőrdzsekis napszemüveget viselő férfi és engem figyelt. Meg is torpantam, hirtelen a kezembe lévő üdítőre mutatott. Ránéztem az üvegre és egy cetli volt rajta, észre se vettem. Elolvastam. "Rajtad tartjuk a szemünket angyalom. -P.H."
Hirtelen felnéztem de a férfi már nem volt ott. Nagyon megijedtem. Istenem ha valaki szórakozik velem eskü kinyírom. A papírt a táskám aljára száműztem és mentem vissza a hotelbe. Mire visszaértem már Scott is bepakolt. Kicsit rendbe szedtük a szobát még és elindultunk a bőröndökkel a porta felé.
-Köszönjük szépen.-mosolyogtam a portáslányra.
-Ugyan, mi köszönjük, hogy itt szálltatok meg.-mosolygott vissza.-Máskor is gyertek.
-Észbe tartjuk.-mondta Lucy kedvesen és indultunk is.
Hazafele megálltunk még egy kávézónál és vettünk egy-egy kávét. Mikor jöttünk ki egy kopasz ember akkor ment be.
-Remélem máskor is betévednek. Enyém a hely.-mondta kedvesen, aztán ránéztem és beugrott. Ő is engem nézett. Ő volt ma a boltnál csak bőrdzsekibe és napszemüvegbe. Most, most meg olyan átlagosan van felöltözve.
-Persze. Finom a kávéjuk.-mondta Scott majd mentünk is.
Ez most agyonütött, ott álltam szemtől szembe velem. Istenem. Lesokkolt.
-Héé Lydia mi a baj?-kérdezte Lucy.
-Jaa..semmi csak elgondolkoztam .-mosolyogtam rá.
-Hát jó.
Beültem hátra Lucyval és elkezdtem forgatni a kezembe az üres kávés poharat. Megakadt a szemem az alján. Itt kiáll egy kis papír rész. Megfogtam és meghúztam, megint egy cetli.
"Ne tőlem félj hanem a főnöktől."
Kinéztem az ablakon és a kopasz emberke engem nézett a kocsi ablaküvegén keresztül.
-Scott induljunk már.-szóltam előre.
-Jó rendben, csak bekötöm a biztonsági övem.-mondta és 1 perc múlva már indultunk is.
Istenem, ki ez az ember? Mit akar tőlem? Vagyis a főnöke mit akar tőlem? Esküszöm valakit itt biztosan szórakozik velem. Ezt a kis cetlit is a táskám mélyére rejtettem. Nem akartam, hogy Scotték megtudják. Valaki tuti csak szórakozik nem akarom, hogy fölöslegesen aggódjanak. És akkor eszembe jutott amit Zack mondott, hogy menjek vissza apához, tudom, hogy megígértem, nem is fogok semmit csinálni de előjött minden. Alig vártam, hogy hazaérjünk és jól bezárkózzak a szobámba. Amint kitettek nálunk meg is tettem ezt. Felrohantam, anyának nem is köszöntem be. Amint észrevette rögtön jött is utánam.
-Mi a baj kicsim?-jött be a szobámba.
-Hagyj most egyedül.-mondtam a könnyeimmel küszködve.
-Kicsim tudom mi történt legelső nap. Scott felhívott.-mondta anya aggódó tekintettel.-Többet ne csinálj ilyet.

-Nem fogok de téged mintha érdekelne.-köptem a szavakat.
-Hogy mondhatsz ilyet?-kerekedett ki anya szeme.
-Ugyan anya, mindenki tudja, hogy ebbe a családba én maradtam egyedül.-forgattam meg a szemeimet.
-Nem igaz kicsim nem vagy egyedül.-ölelt meg de én elhúzódtam.
-Anya, Emma volt általában veled mindig én pedig apával, apa meghalt így én maradtam egyedül ebbe az elcseszett családba. Kérlek menj ki.-fordítottam hátat neki.
-Rendben.-sóhajtott fel anya, én pedig hallottam ahogy becsapja maga után az ajtót.
-Istenem.-tört fel belőlem a zokogás.
Ez most olyan mintha nem szeretném az anyámat, pedig de imádom csak tényleg ezt érzem. Ő mikor megszületett Emma vele volt elfoglalva én pedig apával voltam mint előtte is. Most, hogy meghalt egyedül maradtam. Csak én lehetek ennyire elbaszott. Persze a húgom is imádom meg minden. Ő nem is nagyon ismerte még apát, ezért neki könnyű hisz csak másfél éves volt mikor meghalt apa. Annyira lennék az ő helyébe most, neki annyira könnyű minden. A telefonom már harmadjára csörög és gondolom nem utoljára de inkább kikapcsoltam, nincs kedvem most semmihez és senkihez. Lefeküdtem és szép lassan álomba sírtam magam.



Reggel mikor belenéztem a tükörbe nem volt valami szép látvány. Karikás, kisírt, vörös szemek. Az arcom sápadt volt. De jó, megmostam az arcom hideg vízzel majd elővettem a sminkjeim. Felkentem az arcomra egy kis alapozót, a karikákat eltüntettem valamennyire. A szememet is kihúztam. Mikor megint belenéztem a tükörbe valamivel jobban néztem ki. Átöltöztem majd lementem. Meglepődtem, mert Scott ott ült a konyhába.
-Hát te?-kérdeztem rögtön.
-Én is örülök, hogy látlak.-mondta majd megölelt.
-Anyukád mondta, hogy mi történt tegnap. Nekem miért nem szóltál?
-Ja, hogy ti már mindent megbeszéltek? Azt is tudta, hogy mi történt első nap TŐLED. Most meg Ő számolt be neked arról, hogy mi történt este?-kezdtem felháborodni.-Nem kell rám vigyázni nagy lány vagyok tudok én magamra vigyázni. Hagyjatok már békén.-kiabáltam és utána felrohantam vissza a szobámba.

2015. június 4., csütörtök

Második évad 5. rész

Sziasztok!:) Tudom lassan egy hete nem hoztam új részt. Sajnálom de nem volt időm:/  De a jó hír, hogy most már meghoztam. Jó olvasást mindenkinek! :)

Mikor letett a földre csak néztünk egymás szemébe. Ő a derekamat fogta én pedig a karját. Elkezdett lassan közeledni.
-Szabad?-kérdezte, én nem tudtam megszólalni inkább csak bólintottam ő pedig azonnal megcsókolt. Tudtam, hogy ez az éjszaka is egy lesz a sok közül. Nem fog jelenteni semmit, ezért rá is kérdeztem.
-Benne vagy egy újabb semmit mondó éjszakába?-kérdeztem két csók között.
-Benne hát.-suttogta és az ágyhoz vitt.

Másnap reggel hamarabb keltem mint Scott. Gyorsan magam köré tekertem a lepedőt és a fürdőbe siettem. Megálltam a tükör előtt és végigsimítottam a számon, amivel este csókcsatát folytattam Scottal. A kézfejemen amit a fejem fölött kulcsolt össze az övével. Aztán a derekamon amihez ő ért hozzá az este. Mosolyogva mentem be a zuhany alá és zuhanyoztam le. Majd mikor kiszálltam magam köré tekertem a törölközőm és kimentem a ruháimért. Odasétáltam a bőröndömhöz és kivettem a ruháimat. Hátranéztem, hogy Scott fent van-e de szerencsére még aludt. Gyorsan magamra kaptam a bugyim úgy, hogy még a törölköző rajtam volt, aztán ledobtam magamról és felvettem a melltartóm. Felvettem a kiválasztott sortom és haspólóm majd megfordultam és Scott vigyorgó fejét véltem felfedezni.
-Te végig fent voltál??-kérdeztem ledöbbenve.
-Talán.-vigyorgott tovább.-Máskor is kelthetsz így, megengedem.-kacsintott és a fürdő felé vette az irányt. Hirtelen megfogtam egy párnát és utána dobtam.
-Kapd be.-mutattam fel a középső ujjam.
Megcsináltam az ágyat majd átszaladtam Lucyékhoz. Épp emeltem az ajtójuk előtt a kezem, hogy kopogtassak de már nyílt is, ezért a kezem megállt a levegőbe.
-Jó reggelt, épp kopogni akartam.
-Jó reggel, mi meg most akartunk átmenni hozzátok.-mosolygott Lucy.
Scott már kész volt mikor visszamentünk.
-Na hova megyünk ma?-feküdt végig az ágyon Adam.
-A partra?-kérdezte Lucy csillogó szemekkel.
-Uuuu igen oda.-csillant fel nekem is a szemem, mint két kislány akik várják a nyalókájukat úgy néztünk a fiúkra.
-Adam?-nézett Scott az ágyon fekvő fiúra.
-Felőlem.-vont vállat.
-Akkor menjünk.-mondta végül Scott.
Mi Lucyval úgy pattantunk fel mintha az életünk múlna rajta. Adam és Lucy visszament a saját szobájukba, hogy felvegyék a fürdőruhát, mi is magunkra kaptuk gyorsan. Kiléptünk a szobaajtón és már indulásra készen is voltunk.
Mikor leértünk a partra ledobtuk a cuccainkat egy-egy napágyra és rohantunk is a tengerbe. Scott felvett a nyakába majd Adam Lucyt és olyat játszottunk, hogy amelyikünk hamarabb a vízbe esik a fiúk nyakáról az a pár a vesztess. Szóval mi ott felül elkezdtük egymást lökdösni Lucyval a fiúk pedig erősen tartottak minket. Már csak annyit hallunk, hogy a fiúk elkezdenek számolni.
-3.-kezdte Adam.
-Miért számoltok?-kérdezte Lucy.
-2.-folytatta Scott.
-Neee, ugye nem az amire gondolok?-kezdtem el jobban fogózkodni.
-Jajj ne.-esett le hirtelen Lucynak és ő is elkezdett fogózkodni, ahogy tudott.
-1.-ordították a fiúk és azzal a lendülettel hátra is vetették magukat.
Olyan gyorsan történt minden, hogy levegőt is alig tudtam venni. Kapálóztam, hogy minél hamarabb a felszínen legyek de valaki megfogta a derekam. Scott. Mutogattam neki meg minden, hogy fel kéne menjek levegőért. Pár másodperc múlva megértette mit akarok. Odajött és a szája az enyémhez ért, ekkor értettem meg, hogy levegő adott. Majd elkezdett mutogatni oda, ahol Lucyék álltak már a vízbe. Odaúsztunk és hirtelen lerántottuk őket majd felmentünk a felszínre levegőért.
-Kapjátok be.-jöttek fel a víz alól. Mi csak nevettünk majd kimentünk vissza a partra. A fiúk elmentek venni innivalót mi pedig addig beszélgettünk Lucyval.
-Mi van köztetek Scottal?-kérdezte Lucy.
-Hát igazából tudod, hogy lefeküdtünk egyszer Scottal..
-Igen a bulin.-vágott közbe.
-Nem csak akkor.-néztem rá félve.
-MI?-ült ki a döbbenet az arcára.-JÁRTOK?
-Shh.-fogtam be a száját.-Ne kiabálj és nem nem járunk, mindent elmesélek majd de most épp közelednek az italokkal, szóval shh.
-Rendben, de tényleg mesélj el mindent.-nézett rám szigorúan.
-Jó jó.
-Bocsi csajok hosszú volt a sor.-mondta Scott és ideadta az én innivalóm.
-Köszi.-mosolyogtam rá.
Miután megittuk kifeküdtünk napozni. Jól esett, ahogy a nap sugarai simogatják bőröm, mindig is szerettem napozni. És akkor eszembe jutott. Elkezdtem számolgatni. Basszus..
-Lydia gyere velem most.-állított fel hirtelen Lucy.
-Mi a baj?-néztem rá riadtan.
-Ma kellene megjöjjön.-suttogta.
-Ugyanezt számolgattam és nekem vagy holnapra vagy holnap utánra esik.-magyaráztam.
-Jó jó, de gyere vissza velem a hotelbe kérlek.-kezdett el húzni.
-Jó jó.-mondtam majd gyorsan magamra kaptam a sortom és a pólóm. Ugyanígy tett Lucy is majd szóltunk a fiúknak.
-Halljátok, ezeket szedjétek már össze és hozzátok utánunk a hotelbe sietnünk kell.-mondtam, értetlenkedve néztek ránk de nem volt időnk elmagyarázni már mentünk is.
Amint visszamentünk a hotelbe Lucy eltűnt a szobájába és én is a miénkbe. Majd pár perc múlva Lucy rontott be.
-Ahjj Lydia azt hittem nem ezen a héten jön meg istenem, másképp terveztem ezt a hetet.-terült el az ágyon.
-Nekem is kezdődnek a piros betűs napok nyugi együtt szenvedünk.-dőltem mellé az ágyra.
-Jó szerencsétlenek vagyunk.-nevette el magát Lucy.
-Ja, ezek is csak mi lehetünk.-nevettem én is.
-Hát kb. Na de megyek, mindjárt itt vannak a fiúk.-kelt fel és ki is ment az ajtón.
Még pár percig egyedül voltam majd Scott lépett be a szobába.
-Mi volt a baj?-kérdezte rögtön.
-Ja semmi különös.-zártam le a témát, majd ránéztem az órára. 7 óra?? Jól eltelt az idő.
Ledőltünk az ágyra Scottal és elkezdtünk tv-zni. Majd egyszer csak hirtelen Scott felém kerekedett. Megcsókolt majd a nyakamra tért át és haladt lejjebb. Nem állítottam volna le de muszáj volt.
-Scott, ne!-toltam el kicsit.
-Naa.-hajolt megint oda és megcsókolt.
-Scott, tényleg ne!-toltam el ismét.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi de most ne.-mondtam.
-Lydia.-nézett rám.
-Női gondok ha érted.-néztem rá.
-Jaaa, miért nem ezt mondtad?-gördült le rólam.
-Mert ez kínos na.-feleltem.
-Lydia ez természetes dolog, nem kínos.-mosolygott rám Scott. Nem válaszoltam csak visszamosolyogtam majd néztük tovább a tv-t.

2015. május 28., csütörtök

Második évad 4. rész

Sziasztok!:) Tudom, hogy holnap kéne érkezzen az új rész de nekünk holnap osztálykirándulás, ezét ma hozom. Jó olvasást hozzá :*

*Lydia szemszöge*

Vajon ha nem jönnek be Adamék akkor mit mondott volna még Scott? Úgy teszek mintha nem hallottam volna semmit, pedig de. Mindent hallottam. Egy részt örültem, annak amit mondott. De ha az ő részéről több mint barátság de kevesebb mint szerelem akkor részemről is. Nem akarok belebonyolódni. Most léptem ki egy kapcsolatból nem akarok egy újabba belelépni, főleg nem ilyen bonyolultba. Ha össze is jönnénk valamikor szakítanánk és már nem maradnánk ilyen jóba, nem lennénk már ilyen jó barátok és én ezt nem akarom. Maradok ennél a barátság extrákkalba ahogy ő hívja. Ezzel bármikor leállhatunk, de egy kapcsolatba már nem így lenne. Én nem mondok olyanokat ami félreérthető lenne és ő se. Meg leszünk valahogy. Remélem.
Már épp hazafelé tartunk a kórházból. Nagyon megviselt amit hirtelen Zack mondott. Régen mondtak nekem bármit is apával kapcsolatba. Hirtelen úgy éreztem, hogy ha azt mondja menjek vissza hozzá nekem is jobb lenne, de nem. Mostanra már másképp látom, apa se lenne rám büszke és nagyon sajnálom, hogy azokat a gyógyszereket is bevettem. Soha többé nem teszek ilyet. De Zackre már rá se bírok nézni. Undorodom tőle. Hogy tudtam én járni vele? Biztos nem voltam magamnál.
Azon kapom magam, hogy a kocsi megáll és a hotel előtt vagyunk. Scott segít kiszállni a kocsiból és elindulunk a bejárat felé. Mikor beléptem alaposan szétnéztem, hogy nincs-e a közelbe Zack. De nem láttam ezért gyorsan a lifthez mentünk, hogy felmenjünk a 4.-re. De amilyen nagy szerencsénk volt akkor lépett ki a liftből Zack és az új csaja. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, tuti akkor futok össze valakivel mikor nem akarok. Miért nem tudnak a szobájukba maradni?
-Hé Lydia hallottam mi történt. Sajnálom, amit mondtam nem tudtam. Sose mondtad, hogy mi történt 4 éve. Remélem jobban vagy.-nézett a szemembe.
-Igen jobban vagyok hála a barátaimnak.-mondtam gyorsan, mert már eléggé menni akartam.
-Sajnálom tényleg. Esküszöm nem látsz többet. Nem akartam, hogy ezt csináld.-mondta és egy kis őszinteséget véltem felfedezni benne. De nem hisz ő Zack.

-Nem is akarlak látni többet. De ha most megbocsájtasz pihennem kell.-kerültem ki és beszálltam a liftbe a többiekkel együtt.
-Lydia.-mondta Zack mikor már csukódott a lift ajtó.
-Zack.-mondtam magabiztosan mikor már pár centi volt a két ajtó közt, és bezárult. Ezen is túl vagyok, nem látom többet. Remélem be is tarja amit mondott és eltűnik az életemből örökre.
-Erős csaj vagy te.-lökött kicsit oldalba mosolyogva Adam.
-Én mindig is tudtam, hogy ilyen erős.-mosolygott rám Scott.
-Az én barátnőm.-ölelt meg Lucy.
Mosolyogva szálltunk ki a liftből a 4.-en. Mikor odaértünk a szobánkhoz bementünk Scottal. Mi a 78-asba Lucyék pedig a 79-esbe voltak. Nem voltak messze szerencsére.
Leültünk az ágyra Scottal és csak néztük egymást. Nem volt kínos a csend, de ő megtörte.
-Hallottad, amit mondtam neked ott a kórházba?-kérdezte.
-Mire gondolsz?-kérdeztem vissza.
-Tényleg akkor keltél mikor Adam észrevette vagy előtte?-kérdezte figyelembe se véve az én kérdésem.
-Amikor Adam észrevette. Miért mit mondtál?-tettetem a hülyét. Nem akarom, hogy megtudja, hogy mindent hallottam.
-Ja semmi különöset. Csak azt, hogy nagyon remélem rendbe jössz és nem lesz semmi bajod, mert hiányoznál.-rögtönzött. Tudtam, hogy nem mond igazat. De ez így jó most.
-Ja értem. És esküszöm nem csinálok több ilyet. Sajnálom, hogy már az első napot elrontottam.-hajtottam le a fejem.
-Jajj te nem rontottál el semmit. Gyere ide.-tárta ki a kezét és várta, hogy megöleljem. Én pedig örömmel öleltem meg. Mélyen beszívtam az illatát majd elengedtem.
-Megyek zuhanyozni.-mondtam.
-Rendben.-mosolygott rám.
Mikor bementem a fürdőbe a gyógyszeres doboz még ott volt a földön, ahogy leejtettem. Gyorsan összeszedtem és eltettem, hogy még véletlenül se legyen a közelembe. Ledobtam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. A hajamat is megmostam. Jól esett lemosni magamról a mai napot. Miután kiszálltam megtörölköztem és felvettem egy rövid nacit és egy pólót. Majd a hajamat is áttöröltem és rászárítottam egy kicsit. Mikor kimentem Scott az ágyon feküdt és tv-t nézett.
-Mehetsz.-mosolyogtam rá.
Visszamosolygott majd ő ment be a fürdőbe. Én addig lepakoltam az ágyról pár ruhát és a mai ruhámat pedig külön tettem a tisztától. A tv-t egy zenecsatornára vittem. Kicsit kipakoltam, hogy otthonos legyen a szoba. Közbe pedig táncoltam, ahhoz képest ami ma volt tök jól érzem magam. Közbe énekeltem Ellie Goulding-Love me like you do című számát és táncoltam.
-De felpörögtél.-szólalt meg a hátam mögött Scott nevetve én pedig megijedtem.
-Mióta nézel?-kérdeztem már én is nevetve.
-Egy ideje, örülök, hogy ilyen boldognak látlak a maiak után.-mosolygott és közelebb jött és együtt kezdtünk el táncolni. Scott megfogta a combom és felemelt az ölébe és úgy kezdett el forogni. Majd hirtelen letett és mondta, hogy menjek hátrébb.
-Most pedig ugorj úgy az ölembe, hogy megfogom a derekad és felemellek.-magyarázta el én pedig már tudtam mire gondol. Mindig mondtam neki, hogy olyan jól néz ki a filmekbe is az meg a táncba is. De eddig sose csináltuk meg. Hátha most akarja, hát oké. Én elkezdtem futni és felugrottam, ő pedig elkaptam a derekam és felemelt úgy fordult lassan körbe, majd lassan engedett le a földre.


2015. május 25., hétfő

Második évad 3. rész

Sziasztok!:) Ezt a fejezetet Scott szemszögéből írtam, kicsit kiderül, hogy ő mit érez. Puszi :*

*Scott szemszöge*

Felvettem az ölembe Lydiát és siettem is vele a legközelebbi kórházba.
-Jézusom mi történt?-kérdezte döbbenten Lucy.
-Amiatt a seggfej Zack miatt van.-ordítottam.
-Mit mondott neki?-kérdezte rögtön Adam.
-Nem tudom de ha meglátom én esküszöm halálra verem.-mondtam idegesen és a kijárat felé tartottunk.
-Na mi van a kis csaj már be is piált?-kérdezte nevetve Zack. Átadtam Lydiát Adamnak.
-Vigyétek a kórházba én elbeszélgetek Zackkel.-mondtam.
-Scott!-szólt rám Lucy.
-Menjetek.-kiabáltam.-Majd megyek.-beszálltak a kocsiba és elhajtottak. Mi maradtunk ott Zackkel meg az új csajával.
-Mit mondtál neki te idióta?-kérdeztem ordítva.
-Azt, hogy csak egy éjszakát leszünk itt.-mondta nyugodtan, hogy tud ez ilyen nyugodt lenni?
-Utoljára mit mondtál?-löktem a falnak.
-Ööö azt hiszem nem emlékszek.-húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Na idefigyelj.-ragadtam meg a pólóját.-Lydia begyógyszerezte magát és ha most meghal az a te hibád lesz. Szóval..MI A SZART MONDTÁL NEKI?
-Nem csak leitta magát?-kérdezte döbbenten.
-NEM. Szóval azonnal mond mit mondtál neki!
-Azt hiszem azt, hogy menjen vissza apucihoz.-mondta félve.

-TE IDIÓTA! Az apja 4 éve meghalt.-ordítottam a képébe és behúztam neki egyet.-Ha most meghal az a te lelkeden szárad!
Otthagytam őket és siettem a kórházba. Az első taxit amit megláttam megállítottam és diktáltam is a címet a sofőrnek. Elég hamar odaértünk, kifizettem a fuvart és már rohantam is be. A portán megkérdeztem, hogy hova vitték azt a lányt akit nem rég hoztak be. A recepciós kérdezett még párat és elmondta merre kell menni. A liftnél sokan voltak, ezért a lépcső felé vettem az irányt. A lépcsőfokokat kettesével szedtem, nagyon féltem. Féltem, hogy elveszítem Lydiát. Amint megláttam Lucyékat rögtön odamentem.
-Na mi a helyzet?-kérdeztem aggódva.
-Ki kell mosni a gyomrát, még időbe hoztuk be azt mondták. Ha 10 perccel később érkezünk lehet nem tudtak volna már segíteni rajta.-kezdett el pityeregni. Egy kicsit megnyugodtam, hogy időbe hozták be. Megörültem volna ha bármi baja lett volna.
-Hé Lucy semmi baj, időbe behoztuk.-ölelte magához Adam Lucyt.-Veled mi a helyzet? Mi történt miután eljöttünk?
-Kiszedtem Zackből, hogy mit mondott neki.-mondtam és a kezem ökölbe szorult.
-És mit?-kérdezte Lucy.
-Azt, hogy "menjen vissza apucihoz".-idéztem Zack szavait.
-Istenem de gyökér.
-Aztán behúztam neki egyet és rohantam ide.-ültem le az egyik várószékre.
20 perc múlva kijött az orvos, hogy bemehetünk hozzá de még alszik.
-És mikor vihetjük haza?-kérdeztem.
-Akár már este ha megígérik, hogy pihenni fog.-mondta az orvos.
-Persze, köszönjük.
-Csak a munkámat végzem uram. Elnézést mennem kell a másik betegemhez.-mosolygott ránk és kikerült minket.

Mikor bementünk Lydia olyan nyugisan feküdt ott az ágyba. Még aludt. Istenem bele se merek gondolni mi lett volna ha 10 perccel később érnek be vele Adamék. De ezen nem szabad gondolkozni, időbe beértek vele ez a lényeg.
Adamék elmentek kávéért én pedig ott maradtam Lydiával. Megfogtam a kezét és biztatóan megszorítottam.
-Ha most hallanál nem merném elmondani de még egy ilyen csodálatos lány mint te nincs a világon. És nem tudom mi ez most köztünk. Ezt meg kéne majd beszélnünk. Mert ez, hogy lefekszünk egymással amikor akarunk ez már nem barátság, ez több. De kevesebb mint szerelem. Ez a legrosszabb. Talán barátság extrákkal? Igen talán az, de mi van ha emiatt már nem tudunk olyan nyíltak lenni a másikkal. Ahjj istenem, amiatt az este miatt van minden. De tudod mit? Nem bántam meg, egyáltalán nem..mert tökéletes volt. Igaz, hogy csak kicsit emlékszek de amire emlékszek az jó volt. És tudod mit? Lehet..-és nem tudtam folytatni, mert beléptek Adamék a kávéval.
-Na itt is vagyunk.-mondta halkan Lucy.
-Látom.-mosolyogtam rájuk.-Köszi a kávét.
-Hé Lydia felébredt.-szólt Adam, én pedig odakaptam a fejem. Remélem csak most kelt fel és nem 2 perccel hamarabb. Rám nézett és rám mosolygott én pedig már másodperc eltéréssel visszamosolyogtam.
-Sajnálom, hogy elrontottam a nyaralást.-kezdte el de leállítottuk.
-Nem.-mondtuk szinte egyszerre.-Nem rontottad el, amiatt a seggfej Zack miatt van.-folytatta Lucy.
-Pontosan.-értett egyet vele Adam.
-Akinek szép lila folt van most a szeme körül.-szólaltam meg.
-Mit csináltál?-kerekedett ki Lydia szeme.
-Csak elmondta mit mondott én pedig behúztam neki egyet.-meséltem el tömören.
-Köszönöm.-motyogta Lydia.-Köszönöm, hogy vigyáztatok rám és, hogy megmentettétek az életem azzal, hogy behoztatok a kórházba. Többet esküszöm nem csinálok ilyet. Csak akkor hirtelen előjött minden. Remélem nem haragudtok rám.
-Dehogy haragszunk.-mondta Adam.
-És ez csak természetes, hogy behozunk.-mosolyogtam rá.
-Hisz a barátaid vagyunk.-mondta Lucy.
Barátok..igen, barátok.
-Jajj istenem de jó, hogy ti vagytok a barátaim. Imádlak titeket.-nyújtotta a kezét ezzel jelezve, hogy menjünk oda megölelni. Fél perc múlva egy hatalmas közös baráti ölelés lett belőle.

2015. május 15., péntek

Második évad 1. rész

Sziasztok!^^ Meghoztam a második évad első részét. Remélem fog tetszeni. Jó olvasást! :)

Scottal azóta az este óta nem történt hasonló dolog de ugyanolyan jóba vagyunk. Mintha mise történt volna. Ma este átjönnek Scottékhoz Adamék meg még pár volt osztálytárs akikkel tartjuk a kapcsolatot. Este 8 körül már mindenki itt volt. 4 lány és 4 fiú volt, tehát 8-an voltunk. Ittunk pár felest bemelegítőnek.
-Heej emberek játszunk már 7 perc mennyországot.-kiabált fel Kyle.
-Na hozok akkor üveget.-ment a konyhába Scott.
Leültünk mi lányok egy körbe és a fiúk is. Először mi pörgettünk és Lucyra mutatott az üveg vége. Jajj. Adam ki fog akadni. Ezután a fiúk pörgettek. Lucynak marha nagy szerencséje volt, mert Adamra mutatott az üveg vége. Bementek a szekrénybe mi pedig elkezdtük mérni az időt. Hallottuk, ahogy Lucy a szekrényfalának ütközik majd egy halk nyögést.
-Siess haver már csak 2 perced van.-mondja David.
Két perc múlva először Lucy lépett ki vörös arccal majd Adam vigyorogva. A következő körbe Kyle ment Bellával. Ott is hallottunk hangokat. Most ismét pörgetünk és az üveg vége rám mutat, a fiúknál pedig Scottra. Rám mosolyog majd maga előtt beenged a szekrénybe és ő is bejön.
-Rajta.-kiabálják a többiek.
Mi csak állunk és nézzük egymást, az előző két hasonló eset magától jött ez meg most olyan furi így.
-Scott siess már nem halljuk a nyögéseket.-kiabálta azt hiszem Kyle.
-Csinálj úgy mintha nyögnél.-suttogta Scott. Én csak furán néztem rá végül elkezdtem hasonló hangokat kiadni.
-Ez az már csak 4 perc.-mondta Adam.

-Jó én ezt már nem bírom csak úgy nézni.-mondta Scott és a szekrényfalához nyomott. Meglepődtem de rögtön visszacsókoltam. Észre se vettük de letelt a 7 perc és kinyitották az ajtót mi pedig elváltunk gyorsan. Először Scott lépett ki rajta én pedig utána picit vörösen. Lucy kérdőn nézett rám. Odamentem mellé és annyit súgtam a fülébe, hogy holnap elmesélek mindent. Már csak David és Sarah maradt így ők ketten mentek be.
Ezután felelsz vagy merszeztünk és aki nem válaszol vagy nem csinálja meg amit mondanak neki az iszik. Elég perverz kérdések voltak és elég merész dolgokat kellett csinálni. A végére már nem is emlékszek annyit ittam.

Reggel, ooo reggel inkább délbe arra keltem, hogy nagyon melegem van. Hát persze. Lucy a lábamon fekszik Scottnak pedig a feje a hasamon van az én fejem pedig Kyle lábán. Mindenki jól el lesz gémberedve. Lassan kikúsztam Scott és Lucy alól és a konyhába mentem fejfájás csillapítóért és vízért. Tettem egy tálcára még 7 poharat és 7 szem gyógyszert és kivittem, hogy majd mindenki vegyen el egyet. Épp, hogy ránéztem a telefonomra lassan elkezdett mindenki kelni. Megköszönték a vizet és a gyógyszert majd kezdtek szedelőzködni. Amíg Scott kikísért mindenkit én gondolkoztam, ez most mi köztünk Scottal? Barátság? Az már biztos nem. Szerelem? Ááá nem én nem szeretem, mármint úgy nem. De akkor mi? Barátság extrákkal? Talán. Meg kéne majd beszéljük. Mikor visszajött Scott felálltam a fotelből.
-Na szerintem én is megyek, mert vigyáznom kell Emmára.-mondtam.-Szia.-adtam egy puszit neki.
-Csak egy puszi?-nézett rám mire én csak megforgattam a szemem.
-Szia.-kacsintott.
A hazáig vezető úton zenét hallgattam. Kicsit kikapcsoltam az agyam és csak a zenére figyeltem. A parkba láttam Zacket azzal a csajjal smárolni, gondoltam magamba smárolni lehet de az nem lesz csók. Gúnyosan elmosolyodtam majd sétáltam tovább, nem bírt már érdekelni egy ilyen seggfej. Örülök, hogy megszabadultam tőle. Mikor hazaértem pont akkor akart indulni anya.
-Na végre, hogy itthon vagy. Elmentem szia.-adott egy puszit és már itt se volt. Emmával megnéztem egy mesét majd játszottam vele. Elkezdődött a nyár és semmi programom nincs még. El kéne menni a barátokkal valahova kirándulni. Csak buli, fiúk és más semmi. Az ősök se lennének ott. Na ezt majd felhozom Scottnak meg Lucyéknak. Miután anya hazajött csináltam is egy csoportot és belevettem azokat akikre én gondoltam, hogy beszéljük meg akkor.