Második évad 11. rész

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt. Jó olvasást :*

Másnap áthívtuk Lucyt és Adamot. Először nem akartam nekik elmondani de Scott meggyőzött, hogy muszáj lesz, mert kell a segítség és csak a barátaink.
-Na hellooo.-jöttek be.-Mit csinálunk ma?
-Hát igazából el kell mondanunk valamit.-kezdte Scott.
-Együtt vagytok?-nézett ránk Lucy boldogan. Próbáltam a fejemmel integetni de nem vette a lapot.
-Mi?-kérdezte Scott.-Nem...
-Teljesen más téma.-vágtam közbe.
-Jaa. Miről van szó?-kérdezte Adam.
-Leültem velük szembe a fotelbe és nekikezdtem a mesélésnek . Olyan sorrendbe mondtam el mint Scottnak csak most hozzátettem ami azóta történt.
-Istenem Lydia.-állt fel Lucy és odajött megölelni.-Nem lesz semmi baj.
-Itt maradunk veled amíg anyukád haza nem jön.-ajánlotta fel Adam.
-Igen, itt maradunk.-értett egyet Lucy.
-Köszönöm.-mosolyogtam rájuk majd megöleltem őket.
-Ez a legkevesebb.
A nap további részében filmet néztünk és egy percre se hagytak egyedül. Mikor a film felénél jártunk felálltam, hogy mosdóba mehessek.
-Hova mész?-kérdezte Lucy.
-Oda, ahova még a király is gyalog jár.-mondtam majd elindultam. Aranyos tőlük,h így így vigyáznak rám de azért a fürdőbe csak elmehetek egyedül.
Mikor visszamentem a film még mindig tartott de Lucyék sehol se voltak.
-Lucy.-kiabálta. Nem jött válasz.-Scott, Adam. Valaki?
Nem jött válasz sehonnan. A popcornos tálnál volt egy cetli megint. Már előre rosszat sejtek. Felemeltem majd olvasni kezdtem. "Megakarod találni a barátaidat? Gyere az erdőnél lévő kis házba. Tudod miről beszélek. A tietek volt csak eladtátok apád halála után. Van fél órád, hogy odaérj. -P.H."
Istenem, ezt nem hiszem el. Egy percig se gondolkodtam. Kimentem a házból és a kocsi felé igyekeztem. Mikor már majdnem odaértem a kocsihoz valaki megragadta a karom.
 Már épp sikítani akartam mikor megláttam azt a kopasz embert.
-Ne sikíts. Én nem akarlak bántani. Meg akarlak védeni.-mondta és csak ekkor vettem észre azt a fagyis lányt a háta mögött.
-Mi? Miért hinnék magának?-kérdeztem.
-Szomorú, hogy még fel sem ismersz.-nézett rám a lány.
-Miért kik vagytok?-kérdeztem tőlük.
-Apád egyik barátja voltam mielőtt meghalt volna. Megígértem neki, hogy vigyázok a lányára. Ő pedig itt a lányom. Kiskorotokba sokat játszottatok együtt.-keresgéltem az emlékezetembe de semmi. Én csak egy barna, egyenes hajú lányra emlékszek nem pedig egy hullámos szőkére.
-Alison?-néztem a lányra.
-Igen.-mosolygott rám.
-Megváltoztál.-állapítottam meg.
-Te is.
-Na lányok ezt ne most beszéljétek meg kérlek. Ha jól tudom neked most a kis háznál kellene lenned.-mondta, várjunk hogy is hívják.
-Honnan tudsz róla?-kérdeztem.
-Mondtam, hogy apád barátja voltam. Ahogy Peter Hastings is.-mondta.
-Várjunk. Peter Hasting mint P.H.?-kérdeztem ledöbbenve.
-Igen. Amúgy Dom a nevem ha nem emlékeznél de most sietünk kell. Te menj a te kocsiddal mi követünk a miénkkel. Bemész a házba és majd valahogy jelezz ha mi is mehetünk ha baj van. Tudjuk, hogy kell Petert leállítani. Minden rendbe lesz nyugi. Indulj.-sürgetett.
Beültem a kocsimba és elindultam. Ez most sok volt így egyszerre hirtelen de bármit megtennék, hogy megmentsem a barátaimat. Mikor megérkeztem vettem egy nagy levegőt majd bementem. Kerestem egy kapcsolót és mikor végre megtaláltam bár ne kapcsoltam volna fel. Scott, Lucy és Adam  oda volt kötözve egy székhez. A pasi aki gondolom Peter meg ott állt és várt. Engem várt.
-Tudod Lydia.-szólalt meg.-Én nagyra tartottam apádat. Képes volt feláldoznia saját magát a családjáért. Milyen megható történet.-húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Ki vagy te?-kérdeztem és hátraléptem egy lépést mikor közeledni kezdett.
-Apád régi barátja. Nyugi nem bántalak angyalom. Csak ha muszáj.
-Hogy érted, hogy csak ha muszáj?-kérdeztem rémülten.
-Ha engedelmeskedsz nem bántalak cica.-mosolyodott el megint.-Nagyon csini lettél így 8 év után. Nem baj ha kicsit elszórakozunk?
-Mit akarsz?-kérdeztem nagyot nyelve.-Peter.-és tényleg beugrott minden. Apa mikor meghívta Domot és Peter vacsorára, ők ketten sose kedvelték egymást de mind a ketten kedvesek voltak apával. Alisont is hozta Dom és együtt játszottunk. Minden eszembe jutott.
-Ohh hát emlékszel rám?-nézett rám.
-Nem ilyennek ismertelek meg.-lepődtem meg.
-Miért milyen vagyok most? Miben változtam?-kérdezte mérgesen.
-G..gonosz lettél.-dadogtam.
-Ohh milyen ismerős is ez a helyzet. Ugyanez a párbeszéd folyt apád és köztem mielőtt meghalt.-lökött a falnak.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Eláruljam az én kis titkomat?-mosolygott mint egy örült. Odahajolt a fülemhez és megszólalt.-Én öltem meg az apádat.-suttogta lassan a szavakat én pedig nem akartam hinni a fülemnek.
-TE GYILKOS!-ordítottam rá és hátralöktem. Nagyon sok adrenalin gyülemlett fel bennem.